4.fejezet.~Testvéri szeretet.

4.fejezet.

Nagyon örültem a 5 kommentnek amit kaptam , és a rendszeres olvasóknak is!:)

Remélem , hogy ide is jön pár komi..

Mint láthattátok kiraktam egy chatet az oldalra , és kiírtam , hogy mikorra várhatók a friss részek.

Remélem , hogy elégedettek vagytok velem!

Ajánlott zene: One Direction- Little Things

Louisnak igaza lett, nem kellett volna elmennem arra a próbára.Miután onnan hazaértünk szörnyen rosszul lettem.Mozogni is alig bírtam.Azonnal ágyba fektettek, és ápolni kezdtek.Persze a anyai szidást sem úsztam meg, ráadásul még Luccie-tól, és Louis-tól is kaptam.Louis a fejemhez vágta, hogy ismét igaza lett.

Szóval 2 napja fekszem itt.Már abban sem vagyok biztos, hogy fel tudnék állni.

- Liam! - hallottam meg Louis hangját, az ajtó felé döntöttem a fejemet ahol a tekintetem találkozott testvéremével.A gurulós székemet az ágyam mellé húzta, és pár pillanatig figyelni kezdett, majd megszólalt:

- Hogy vagy?

- Tűrhetően - sóhajtottam egy mélyet.

- Nem vagy éhes? - jött a kérdés özön.

- Egyáltalán nem - ráztam a fejemet ( már amennyire tudtam ).

- Anya szerint az utóbbi 3 hétben semmit nem ettél.Ez így nem mehet tovább.Az embernek szüksége van táplálékra.

- De nekem nem menne le a torkomon ...

- Dehogynem! - bíztatott Louis, majd elhagyta a szobámat, és egy nagy tálcával tért vissza.

Az étel látványától elfintorodtam.

- Mi ez ? - kérdeztem halkan.

- Ez étel, Drágaság- forgatta meg a szemét Lou, majd elém helyezte.

- Biztos, hogy nem fogom megenni.

- Akkor megetetlek - jelent meg egy huncut mosoly az arcán, mire az én szemeim kitágultak.

- Kérlek, ne kínozz már! Így is halálomon vagyok!

- Liam! - torzult el az arca, majd szeme sarkából igen ijesztően nézett rám. - Ilyet még egyszer meg ne halljak, mert a puszta kezemmel csavarom ki a fejed a helyéről.

- Talán még az is kegyesebb halál lenne ...

- LIAM! - kiáltott fel. - Fogd már fel, hogy meg fogsz gyógyulni.

- Avagy nem .

- Olyan negatív vagy!

Louis hátradőlt a székeme , majd színpadiasan az ételre mutatott.

- Kezdjél el enni, vagy tudod mi lesz.

Nagy nehezen, de sikerült ülő helyzetbe tornáznom magamat, majd ölembe vettem a tálcát.

- De mi ez ? - szenvedtem csöndesen, de ekkor még nem  tudtam, hogy van ennél nagyobb kín is.

- Jaj Istenem! Teljesen mindegy egyél! - válaszolt Louis szigorú hangon, majd várakozóan nézett rám.

Fintorogva, de megfogtam a kanalat ami ehhez a főzelékhez volt, majd a számhoz emeltem a meleg trutyit.

- Látod? Megy ez neked - Louis arcán egy hatalmas vigyor virított.

- Ja, hát szuper.Ez így olyan rossz.Nem vagyok éhes, de belém tömitek.

- Nem, nem - legyezett ujjával a levegőben, mire én kíváncsian tekintettem rá. - Nem mi tömjük beléd, magadtól eszel.

- De kényszerítve vagyok.

- És? Így is teljesen le vagy fogyva, fogadok , hogy nem vagy több 40 kg-nál.

- Fogadunk? - néztem a szemébe, mire Louis csak vállat rántott, és ismét kiment a szobámból.Egy mérleggel a kezeiben tért vissza.

- Parancsolj. Lehet ráállni.

- Louis, én abban sem vagyok biztos, hogy fel tudok állni.

- Ne legyél ilyen kis hitű.

- Ha ráállok arra a valamire, akkor nem kell ezt megennem? - mutattam a tányérban lévő maradék főzelékre.

- Mindenféleképpen meg kell enned , addig nem is állsz fel onnan.

- Aj - nyavalyogtam, majd kanalaztam tovább.

Mikor végre megettem a főzeléket akkor Louis segített talpra állni.Igen furcsa volt 2 nap fekvés után, újra lábon.

- Mondtam én, hogy tudsz állni - engedett el Louis.

- Ez eddig rendben, de abban már ne reménykedj, hogy járni is.

- Dehogynem.Na iparkodj - mondta, majd messzebb rakta azt a fránya mérleget.Óvatosan tettem egy lépést a mérleg felé .Szerencsére nem vesztettem el az egyensúlyom így simán elsétáltam a mérlegig és ráálltam.

Viszont amit az a szerkezet mutatott igen vészjósló volt.

Tavaly előtt 75 kg voltam, most meg mindössze 43. Ez elkeserítő.

- Jesszusom - fogta Louis a homlokát.- Szerintem Luccie is nehezebb nálad.

Szégyenkezve leléptem a mérlegről, és az ablak felé vettem az irányt.Már csak egy kórházi pizsama kéne ahhoz, hogy igazán nyomorultul érezzem magamat.

Gondolataimat egy telefon csörgés szakította félbe.Louis előkapta a zsebéből a telefonját, majd beszélni kezdett.

- Szia Harry! De most .. Jó, megyek - sóhajtott fel, majd rám emelte tekintetét.-Szia.

- Gondolom menned kell - indultam vissza lassan az ágyamhoz, és visszafeküdtem eredeti helyemre.

- Igen, de de idefigyelj, Öcsi.Nem szeretném ha szomorkodnál.Járkálj kicsit a házba, nem jó, hogy egész nap itt fekszel.

- Jól van - motyogtam , majd ismét lábra tornáztam magamat.

- Jó legyél - intett még egyet Louis az ajtóból, és már itt sem volt.

3.fejezet.~Egy hang.

Újra itt egy nap kihagyással!
Mivel nagyon boldoggá tettetek ezzel a 10 tetszikkel az előző fejezeténél , ahol ráadásnak kaptam 6 kommentárt (*-------------*) , így gondoltam meghozom a következő részt , hiszen megérdemlitek!:)
Nagyon örülnék , ha a fejezet végén megajándékoznátok pár véleménnyel!
Először is egy kis zene!

Ajánlott zene:

Ezt a kis videót ( ami nem lett a legjobb ) külön ide csináltam! (:

  A napok egymás után rohantak előre, az én állapotom meg egyre rosszabbodott.A legjobban annak örülök, hogy még járni van erőm.

Az utóbbi napokban sokszor elgondolkoztam azon, hogy mennyivel jobb lett volna, ha meg sem születek.Igen, ezt a megvadult tinik szokták mondani, akiknek semmi egészségügyi gondjuk nincsen, egyszerűen csak nem jönnek ki a szüleikkel.Én úgy érzem nekem van okom ezt mondani.Ha én nem lennék nem kéne szenvednie a szüleimnek, a testvéreimnek, és nekem sem.Azt hiszem én vagyok a család fekete báránya.Minden miattam történik, csak hogy helyesbítsek, minden rossz.

- Elmentünk próbálni! - hallottam meg Louis hangját, majd egy ajtócsapódást.Csalódottan az ablakhoz léptem és figyeltem őket, ahogy elhajtanak a kocsival.Lehajtottam a fejemet , a könnyeim ismét folyni kezdtek.Még egy próba nélkülem .. lassan már nem is tartozom a bandához.Olyan rossz érzéssel tölt el ez az egész.

Egy csődtömeg vagyok ...

De mi lenne ha ...

Egy hirtelen ötlettől vezérelve arrébb léptem az ablaktól, majd szekrényemből kivettem egy csőfarmert és valami jól kinéző pólót, és magamra kapkodtam a ruhákat.Már indultam is az ajtó felé, de az előszobában lévő tükör előtt megtorpantam.

Végignéztem magamon .. ez így nem lesz jó.

Visszamentem a szobámba, majd egy sapkával a fejemen tértem vissza.Azt hiszem így már mindjárt más.

Míg van erőm járni, használjuk ki az életet.

Kiléptem a házból, gondosan bezártam magam után az ajtót, majd hívtam egy taxit.Szerencsére Anyu elment vásárolni, így észre sem fogja venni, hogy eltűntem, maximum akkor mikor visszaér.

Mikor a taxi leparkolt a próbaterem előtt,  fizettem neki, majd kiszálltam és bementem.Amikor beléptem a próbaterembe egy ismerős dallam szólalt fel.

Úgy döntöttem, egy ideig kintről figyelem a próbát.A fiúk éppen a Live while we're youngot énekelték, mikor Louis a földhöz vágta a mikrofonját.

- Hát nekem így ez nem megy - ült le a földre.

- Mi, hogy? - lépett mellé Zayn.

- Hát, így nem az igazi, Liam nélkül.-Igazán jól esett, hogy ezt mondja.

- Ebben mind egyetértünk, de Liam beteg - Csodás, ismét emlékeztettek.

- De .. akkor is. Én nélküle nem akarom ezt csinálni ! - Louis úgy ült a földön, mint egy durcás kisfiú.

- Jogos - sóhajtott Harry.

Ekkor döntöttem úgy, hogy megmutatom magamat.Óvatosan kinyitottam a terem nagy ajtaját és beléptem.

- Sziasztok! - köszöntem , mire beállt a csend.

- Te mit keresel itt? - hasított Louis döbbent hangja a levegőbe.

- Idejöttem - rántottam vállat.

- De, minek? Nem lehetsz ekkora hülye. Komolyan arra játszol, hogy az állapotod egyre rosszabb legyen? - nézett rám nagyon csúnyán Louis.

- Nem!Én semmire nem játszom, én egyszerűen csak ... énekelni szeretnék ! - válaszoltam mit se törődve ingerült hangjával.

- Te csak ne akarj énekelni! Gyere! Hazaviszlek! - állt fel egy gyors mozdulattal, majd felém indult.

- Nem megyek haza! - jelentettem ki magabiztosan.- Lehet, hogy talán a mai nap az utolsó mikor még van erőm lábra állni, hát hadd használjam ki.

- Ilyeneket még ne is gondolj ! - szidott meg Louis.

- Lehet, hogy igaza van - súgta neki, kicsit hangosan Harry , mire Louis félre lökte. Harry meglepődve észlelte, hogy a földre került.- Hagyjad már kicsit élni! - nézett Louisra, majd rám.

- Szerintem is. Egy kis énekléstől még senkinek nem lett semmi baja - bólogatott egyetértően Zayn.

- Én is így gondolom - húzta el a száját Niall, majd felemelt egy mikrofont, és a kezembe adta.

Önkéntelenül vigyorodtam el. Olyan jó érzés a kezemben tartani ezt a tárgyat.Mintha ismét hazaértem volna, olyan volt ez a röpke pillanat.

- Látod, hogy örül neki? - karolta át a vállamat Zayn, és rám vigyorgott. - Mint egy ovis a nyalókának.

- Remek hasonlat - szellemeskedett Louis, majd megforgatta a szemét és mellém állt.- Biztos jól vagy?

- Ha nem lennék jól, akkor valószínűleg itt sem.

- Akkor .. - kezdett el mutogatni , majd Ő is felemelt a mikrofont.

A zene újra beindult, én pedig énekelni kezdtem.Ez az egész olyan volt, mintha egy nagy vödör vizet öntöttek volna a nyakamba, teljesen felfrissültem tőle.Nem is értem, hogy tudtam eddig meglenni nélküle.Iszonyú minden ami itt van, főleg az a tudat, hogy talán ma énekeltem életemben utoljára.

Én valahogy már nem tudok olyan pozitívan gondolkodni, mint mások. Nem sok ember van aki túlél egy rákot ...

2.fejezet.~Ajándék.

Sziasztok!Meg is hoztam a friss fejezetet.Előre szólok, hogy itt nem azon van a lényeg, hogy a fiúk híresek,és ide,meg oda járnak turnéra ,meg egyiknek sincsen itt 'csaja'.Az első fejezet csupán egy kis betekintés volt.Itt már elkezdődnek az izgalmak.


2.fejezet.

Attól a naptól fogva, hogy tudomást szereztem a betegségemről, az életem teljesen megváltozott.Mindenki úgy bánik velem a bandában, mint egy kis óvodással, és óvnak minden bajtól.Az orvos szín tisztán megmondta, ennek a turnézásos életnek véget kell vetni, de ez nekem nem menne.Nekem ez az életem.Nem tudnám csak úgy otthagyni a bandát.Az egész világ számít ránk, nem hagyhatom cserben őket.Előttünk az élet ... vagyis, jobban mondva előttük az élet.

Próbálok nem sokat betegségemre gondolni, de sajnos Louis aggódó testvéri tekintete mellett nem tudom elfelejteni akár egy másodpercre sem ezt az egész zűrzavart.A kemoterápiás kezelések miatt a hajamat kénytelen voltam levágatni, mert , hogy néznék már ki félig kopaszon?

Utálom ezt az egészet, utálom, hogy ez velem történik, gyűlölök mindent!

Megráztam a fejemet, és felsóhajtottam.

- Hogy vagy öcsi? - ült le mellém Louis az ablak párkány alá.

- Ramatyul - feleltem halkan.

- Hidd el , minden rendben lesz ! - húzott magához közelebb, és átölelt.Mit ne mondjak? Jól esett tőle ez a törődés.Mégis csak a testvérem.

- Na - simogatta meg fejemet - Gyere! -húzott fel.

- Hova megyünk?

- Én próbálni te pedig alszol egy nagyot.

- De ...

- Nincsen semmi de!

- Én is szeretnék próbálni, tudtommal én is a bandához tartozom! - álltam ki véleményem mellett.

- Neked talán jobb lenne ha nem ugrálnál , és nem erőlködnél!

- Nem! - jelentettem ki magabiztosan. - Én igenis próbálni fogok - makacskodtam.

- Hát akkor kénytelen leszek elintézni a banda feloszlását!

- Ezt te sem gondolod komolyan! Ne az én érdekeimet tartsd a szemed előtt hanem azt a sok ezer rajongóét! - szálltam vitába testvéremmel.

- Már elnézést! Igenis a Te érdekeidet tartom szem előtt, mivel beteg vagy, halálos beteg!

- Köszönöm, hogy ismét figyelmeztettél, egy percre sem hagyod, hogy elfeledkezzek róla - kiabáltam vele, majd éreztem, hogy az érzéseim felülkerekednek rajtam, és kigördülnek a könnycseppjeim.A földre rogytam, fejemet a kezeimbe temettem és sírtam.Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, átadtam magam a szenvedésnek, és zokogtam, zokogtam a lehető leghangosabban.Még az sem érdekelt , hogy férfi vagyok, és most úgy viselkedem mint valami kisfiú.Nem tudott érdekelni , muszáj volt kisírnom magamat.

- Ne haragudj rám ! - térdelt le elém Louis.

Óvatosan felemeltem a fejemet és könnyeim fátylán át a szemébe néztem.

- Nem haragszom! - ráztam meg a fejemet - De kérlek, hagyj egyedül kicsit !

- Persze - suttogta, majd kezeit tördelve felállt, és távozott a szobámból.

Igen, az én szobámból.Otthon kell lennem emiatt az idióta betegség miatt.Gyűlölöm, de ezt már sokszor hangoztattam.

Louisék is a városban tartózkodnak , igen megint csak jól olvastátok, városban, mivel miattam - megint miattam - Londonba költöztünk, mert itt közelebb van a kórház.

A szüleim mindent megtesznek a gyógyulásom érdekében, de az orvosok így sem mondanak semmi biztatót.

Ez az egész nagyon megterhelő.A legtöbben nem gondolnák, hogy ilyen történhet velük, ráadásul 19 évesen.

Felálltam a földről, és lassú léptekkel az ablakhoz  húztam egy széket, és a házunkkal szemben lévő játszóteret kezdtem tanulmányozni.

Több mint 10 kisgyerek játszadozott boldogan, régen én is ilyen voltam.Anyukám szerint mindig eljátszottam egyedül, magamban a kisautóimmal, amik még mindig a szobámban vannak valahol.

Tényleg ...

Feltápászkodtam a székből, és az ágyamhoz léptem, alóla kihúztam egy cipős dobozt.Felnyitottam a tetejét és kiemeltem belőle egykori naplómat.

Voltak fura hóbortjaim , mint például ez a naplózás.

Kinyitottam a könyvecskét, aminek az első lapján ez a felirat szerepelt gyöngy betűkkel : Liam Tomlinson naplója. Végigsimítottam a lapon, majd lapozgatni kezdtem benne.

Pár érdekes dolgon önkéntelenül is elmosolyodtam.A lapok különböző képekkel voltak díszítve, rólam , Louisról, és Luccie-ról is.Majd az utolsó oldalon .. egy 4 hónappal ezelőtti írás : 'Beteg lettem.'

Nagyot levegőt vettem, majd visszaraktam a naplót a cipős dobozba, majd gondosan visszatoltam az ágy alá.

Talpra álltam, majd kimentem a szobámból.Anya ismét a konyhába sürgött-forgott, mint mindig.

- Hogy vagy, Drága? - kérdezte mikor meglátott.Én erre csak egy váll rántással feleltem, majd leültem az egyik konyha székre. - Nem vagy éhes?

- Nem - ráztam a fejemet.

- De ... - lett szomorú a hangja - Egy hete alig eszel valamit, ha így folytatod el fogsz fogyni.

- Így is elfogok  - motyogtam halkan.Anya mintha meg sem hallotta volna folytatta a főzőcskézést.

- Liam! - hallottam meg Luccie hangját, majd éreztem, hogy hátulról átkarol és egy puszit nyom az arcomra. - Hoztam neked valamit ! - húgom vigyorogva elém lépett és a kezembe rakott egy nyakláncot.

- Ez micsoda? - húztam fel a szemöldökömet.

- A tied!Vedd fel! - bólogatott.

A nyakláncon egy  szép medál lógott, amin egy nyíl lógott, és ahogy felvettem, pont a szívem felé mutatott.

- Köszönöm szépen ! De miért is kaptam? - érdeklődtem kedvessége felől.

- Csak úgy! - rántott vállat semlegesen, majd elszökdécselt.

- Kedves volt tőle! - fordult felém mosolyogva Anyu, majd rám kacsintott.

- Igen - erősítettem meg, majd felálltam és inkább visszamentem a szobámba.

1.fejezet.~Kezdetek.

1.fejezet.

Pár éve még nem gondoltam volna, hogy az életem így megváltozhat. Louisnak megint igaza lett, furcsa módon.Elmentünk erre az x-faktor válogatóra, és hirtelenjében csak azt vettem észre, hogy az élő show-ban állok másik 4 fiú oldalán.Soha életemben képzelni sem mertem volna ezt az egészet.

Szeretek visszaemlékezni arra a napra mikor Louis bejelentette, hogy el szeretne indulni az x-faktorban ráadásul, velem és Niallel.

A telefonomat az ágyam végébe hajítottam, majd lementem a lépcsőn Édesanyám szólítására.

- Liam! Már vagy 10 perce neked kiabálok! - szidott meg Anyu.

- Jó, bocsánat, nem hallottam - védekeztem nagyot sóhajtva .- Mit szeretnél?

- Megkérhetlek, hogy menj el a sarki kisboltba?Itt a lista - nyomott a kezembe egy papírkát , majd vissza is tért a konyhába.

Anyu az egész napját szinte a konyhában tölti. De ezt mi természetesen nem bánjuk, mivel kiéli szakácsi, és cukrászi tudományát, ami csak a javunkra válik, mert mindig van valami finom sütemény estére, meg a napi betevő.

A papírt zsebre vágtam, majd az előszobába mentem és a lábamra húztam a cipőmet.Kiléptem az ajtón, és nagy léptekkel megindultam a bolt felé.

Szerencsére nincsen messze a bolt a mi házunktól, 5 perc mindössze.

Mikor a bolthoz értem benyitottam, és hangosan köszöntem az ismerős arcnak.

- Szervusz Liam ! - köszönt vissza Tamara, majd belemerült a leltározásba.

Nem akartam nagyon  elhúzni ezt a bevásárlást, így gyorsan bedobáltam a dolgokat amik a listán voltak, majd fizettem, és már indultam is haza a szatyrokkal a kezemben.

*~*~*

- Itt a cuccos! - dobtam le a zacskókat a konyha asztalra.

- Ez úgy hangzott, mintha valami drogokat hoztál volna - csapott a vállamra Louis.

- Honnan veszed, hogy nem azok?

- Liam! Ilyenekre még ne is gondolj! - szidott le megint engem Anya.

Igen! Mostanában nagyon meghúzom magamat, kétszer meggondolom, hogy mit mondok, és kinek.

Még mindig szégyenlem magamat a múltbeli események miatt.Igaz, eltelt már azóta egy kerek év, de bennem még mindig él ez a csúnya dolog amit tettem.Minden egyes percét megbántam a múltamnak .Hát igen ...

Nem csoda, hogy ezt mondom, azt hiszem manapság a legtöbb ember így van a múltjával.

- Beszélnem kell veled, öcsi - karolta át a vállamat Louis, majd ilyen pózban indultunk meg a kanapé felé.-Ülj le! Ehhez idegek kellenek.

- Louis, több mint 17 éve veled élek egy házban!És azt hiszed , hogy nem szoktam még meg , hogy hozzád mindig idegek kellenek?- ráztam a fejemet.

- Hát, jó! Akkor mondhatom?

- Persze - bólintottam .

- Arra gondoltam, hogy elindulhatnánk az x-faktorban!

- Támogatlak! - csaptam a vállára , majd felálltam és elindultam az emeletre.

- De, Liam .. ne menj már el! - követett a szobámig, mint valami pincsi. - Olyan nehéz eset vagy!

Próbáltam becsukni a szoba ajtómat, de Louis az útba rakta a lábát, majd kifeszítette az ajtót, amit belülről tartottam.

- Kérlek! Engem hagyj békén ezzel! 1. Semmi kedvem ehhez. 2. Esélyünk, hogy ezzel bármire megyünk egy az ezerhez, és 3.Nem tudok énekelni! - hangsúlyoztam ki magabiztosan a 'nem ' szót.

- De tudsz énekelni! - szállt velem vitába.Mintha okosabb lenne, mert Ő a nagyobb.

- Nem tudok!

- Akkor is benevezlek! - rántotta meg a vállát, majd elhagyta a szobámat.

- Meg ne próbáld - morogtam  már csak magamnak.

Ez egyszerűen fantasztikus! Louis ismét akcióba kezdett.Sosem bírtam felfogni, hogy honnan jönnek neki spontán ilyen agya ment ötletek.Még hogy x-faktor!? Még viccnek is rossz.

Amúgy is ez az egész x-faktor egy badarság, az egész csak megvan rendezve.Az addig oké, hogy a sok buta ember szavaz, mert azt hiszi, hogy a versenyzőt segíti ezzel, mikor nem, mert csak a csatornának jön belőle pénz ahol fut a műsor.Az emberek annyira kishitűek, és naivak.

A másik fele ennek az egésznek pedig az, hogy mit csinálnánk mi ekkora hírnévvel, mint Justin Bieber, vagy Madonna ? HA egyáltalán sikerülne bekerülni az élő show-ba, annak pedig az esélye, 0,000001 %.

- Kopp, kopp! - hallottam meg Luccie hangját . -Bejöhetek?

Luccie is mindig a legjobbkor érkezik.

- Gyere - válaszoltam, majd végigdőltem az ágyamon.

- Hallottam Louis ötletét - csüccsent le mellém az ágyra húgom. - Szerintem jó ötlet!

- Neked minden agya ment Louis ötlet tetszik - forgattam meg a szemeimet.

- És az baj? - rántott vállat . - Én támogatom az ötletet!Amúgy pedig, csak, hogy tudd, Louis már ezt tervezgeti vagy egy jó hónapja, mivel most fog indulni a 2012-es x-faktor.

- Induljon veled! Majd én a színfalak mögül nézlek titeket! - mondtam semleges, nem törődöm hangon.

- Na, bátyus! Ne csináld már! Gondolkozz logikusan! Tök jó életünk lehetne, ha megnyernétek!Állítom, hogy nektek sikerül!

Luccie mindig is a logikus gondolkodás híve volt.Mindig megtalálta minden gondolat menethez a kiskaput, ami olykor negatív, és máskor pozitív gondolat.

A korához képest mindig is érett volt.Még csak 14 éves, de már talán többet tud mint egy butább felnőtt, amiből manapság adatik, nem is egy.

- Tudod mit?

- Na? - csillantak fel kék szemei.

- Én benne vagyok, de előre közlöm, hogy ne éld bele magadat semmibe !

- Tudtam én! - örvendezett , majd a nyakamba ugrott szó szerint, és átölelt.Én is visszaöleltem.

- De szép pillanat! Én is! - hallottam meg Louis hangját az ajtóból, majd átkarolt minket.

- Gyerekek! Ne vesze ... - Anyu. - Óóó,  mégiscsak szeretitek ti egymást! - egy boldog mosoly ült ki az arcára.

- Elég volt mára! - szakadt el Tőlünk Luccie, majd elhagyta a szobát

- Louis, most már elengedhetsz ... - motyogtam halkan .

- Ó, bocsi ! - majd elengedett.

- Sziasztok! Itthon vagytok? - Ez Niall lesz.

Általában mindig fél 3, és 3 között szokott érkezni, majd boldogít minket kicsit.Kopogás nélkül csak belép a házba, s mintha csak család tag lenne járkál mindenhol, még a wc-t is használja, ső , van, hogy velünk vacsorázik.

- Na! Végre itt vagy! - Louis illedelmesen ült tovább az ágyam szélén.Én pedig még mindig ott feküdtem, ahol eddig.

- Ennyire hiányoztam? - lépett be egy hatalmas vigyorral az arcán Niall.

- Te mindig hiányzol ! - ültem fel én is.

- Tudtam én , tudtam én. Na, mi a szitu? - vonta fel egyik szemöldökét.

- Indulunk az x-faktorban - jelentette ki Louis.

- Igen? Mivel indultok?

- NEM! - Louis hangja szinte csapott egyet a levegőben, mint valami ostor.

- Mi nem?

- Hát te is jössz ! - mutatott Niallre.

- Hogy én ? - lepődött meg a szőke.

- Igen! Te! Hát ki más? Én, Te, és Liam öcsi !

- Öhm, ez biztos? - vakarta meg a fejét Niall.

- Ez nem biztos! Ez már le van zsírozva.Elküldtem a jelentkezési lapunkat!

- Micsoda? - pattantam fel hirtelen, mint valami bolha.- De, hogy és mikor?

- Az előbb, és neten keresztül! A meghallgatás jövő héten lesz - csapta össze diadalmasan a kezeit.

- Addig ki is kéne találni valamit - váltott témát Niall.

- Akkor hozd a gitárod! - húzogatta a szemöldökét Louis.

- Menjek haza?- Niall.

- Istenem, ne fárassz! Tereportáld ide - csapott a homlokára színpadiasan Louis.

- Jó, akkor kérek 5 percet - És már itt sem volt.

Mikor Niall visszért a gitárral a kezében leült velünk szembe a földre török ülésben, és a húrokra helyezte ujjait.

- Nos, mit kell játszani?

Én felültem az ágyon, így mi Louissal az ágyon pihentettük a fenekünk, míg Niall meg velünk szemben a földön.

- Szóval ... akkor kezdjünk bele! - csapta össze tenyereit Louis.

- Szerintem énekeljünk Justin Biebert! - simított végig a gitárján Niall.

- Jajj!Csak azt ne!

Sosem voltam oda Justin Bieberért.Természetesen nem vagyok rá féltékeny, csak egyszerűen inkább elkerülöm még a számai hallgatását is.

- Mondj jobbat ! - nyújtotta  rám a nyelvét gyerekesen.

- Ne most vesszetek össze! - emelte magasba a kezét, majd leejtette a térdére.

- Nem terveztük , hogy összeveszünk - vigyorodott el Niall ,majd rám nézett - Ugye Liam?

- Ja - zártam le gyorsan a dolgot.

- Hol a laptopod? - pattant fel Louis az ágyamról, és kutatni kezdett a dolgaim között.Utálom amikor ezt csinálja.

- Az asztalon te vaksi ! - forgattam meg a szemeimet, majd odamentem érte és bekapcsoltam.

Louis és Niall mögém sereglett , és nézték mit csinálok.

Felmentem az internetre , és első utam a youtubera vezetett és begépeltem : Maaron 5 - Misery.

- Ez komoly? - húzta fel Niall a szemöldökét.

- Teljesen - mosolyogtam rá.

- Végül is ez nem rossz szám - rántotta meg a vállát Louis, majd hümmögve arrébb lökte kezem, és elindította a számot.-Eldöntöttem ez lesz!

- Ez gyors volt - ült le Niall az ágyamra, majd próbálgatta gitárján lejátszani a hangokat.

- Nyomtasd ki a szövegét - utasított Louis.

Felálltam az asztalomtól, majd a szekrényemhez léptem ahonnan kivettem papírt amit végül a nyomtatóba helyeztem.Bekacsoltam a szerkezetet, majd megkerestem a neten a szöveget, és kinyomtattam.

- Csodás! Ügyes vagy! - pacskolta meg Lou az arcomat mintha valami kis óvodás lennék.- Ollót! - tartotta tenyerét az orrom elé.

- Élvezed , hogy te játszod a főnököt? - nyomtam a kezébe az ollómat, majd leültem a forgós székemre.

- El sem tudod képzelni mennyire - jelent meg egy hatalmas vigyor az arcán.

Bírom mikor Louis így vigyorog.Szinte ragyog az arca.

Lou vagdalni kezdte a papírt, majd végül a kezembe nyomott egy cetlit.

- Ezzel mit csináljak? - érdeklődtem, mint egy bugyuta.

- Tanuld meg a szöveget jövőhétig.Amúgy szerintem holnap próbáljuk el először.Addig megtanulhatjuk a szöveget, és te Niall meg eljátszani gitáron.

- Hát én holnapig biztos, hogy nem fogom ezt bemagolni - bólogattam összevont szemöldökkel.

-Dehogynem - kuncogott fel Louis.

Ez a nap mindig is emlékezetes marad számomra.A másik pedig .. az a nap mikor összeraktak minket Harold Edward Stylesal, és Zayn Jawadd Malikkal. Így állt össze a One Direction.

De talán még ma sem tudom felfogni ezt a hirtelenjében jött hírnevet, a sok pénzt, és azt a tengernyi munkát.

Régebben azt hittem, hogy ez a híres élet fenékig tejfel.Csak úszunk a pénzben a semmittevésért cserébe.Pedig ez nem így van!Nagyon nem!Ezzel kapcsolatban is tévedtem !Ez az élet igenis sok munkával, és erőfeszítéssel jár, meg kell felelnünk mind magunknak, mind a rajongóinknak.

Ez egy jó ideig sikerült is

.Egy jó ideig ... míg ki nem derült ez a csúf betegség ...

Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket az első fejezet, és továbbra is olvasni fogjátok a blogot! Megpróbálok minél előbb friss részeket hozni majd, csak,hát .. nem mindig megy az úgy mint a karika csapás:D

Előre megmondom, hogy a várt hatás a blog részére az nem más mint, hogy zokogj a végén:D

Ennyi elég is a kulissza titkokból.

Kérek szépen pár véleményt, az ötletről.:)

Előszó.

Előszó.

*Liam szemszög*

Mint minden ember, én is követtem el hibákat. Játszottam kiskoromban az ártatlant anyukám előtt, csak, hogy ne én kapjam a büntetést, kirúgtak az iskolából verekedés miatt, óvodában megtéptem egy kislány haját, azóta sem hajlandó megbocsátani, és mentem a saját fejem után.

Ezek mind csak kis, jelentéktelen hibák . Életem legnagyobb hibáját akkor követtem el, mikor a családom ellen fordultam, egy lány miatt, aki csak játszott velem.

A szüleim, a testvéreim, a nagynéném, a nagybátyám, az unoka testvéreim. Egyszerűen elfordultak tőlem, ahogy én is tőlük, szinte hátat fordítottunk egymásnak, mintha ismeretlenek lennénk ... rossz volt, szörnyen rossz, de nekem ez a lány jelentette a világot (abban az időben).Mára már tudom, hogy csak eljátszotta a szent kislányt, hogy népszerű legyen az iskolában, azzal a nagy dicsőséggel, hogy kijátszott egy fiút.

Nálunk ez nagy dolognak számít a menők között, és tudni illik, én nem tartozom közéjük, ahogy a bátyám sem.

De térjünk csak vissza a családomra. Mint mondtam teljesen elfordultunk egymástól.Volt olyan, hogy egy hónapon keresztül  nem álltam szóba a szüleimmel, és ha hozzám szóltak flegmán, modortalanul válaszoltam, mint valami közönséges, neveletlen tuskó. Édesanyám szerintem életében nem sírt annyit, mint amennyit akkor, mikor ezzel a lánnyal voltam, de engem nem érdekelt. Semmi  nem érdekel , csak Sonia. Ő pedig, mocskosul elbánt velem.

Ezért is vagyunk itt,  ahol most vagyunk, Mullingarban.Ez a 3.hely ahol a családom letelepedett.

A szüleim Doncasterben találkoztak, és éltek, Louis - a bátyám - születéséig, ezek után Wolwerhamptonba kerültek valami csoda folytán, és megszülettem én is, majd utánam a húgunk Luccie, aztán pedig miattam, csakis miattam elköltöztünk még Angliából is. Így kötöttünk ki Mullingarba.

Mullingarban Louissal megismerkedtünk egy sráccal,  - aki mint később kiderült gitár művész - Niallel. Ez a fiú azzal a hatalmas vigyorával, és vicces nevetésével teljesen összekovácsolt minket Louissal, mert eddig úgy viselkedtünk egymással mintha idegenek lennénk. Így most 2 legjobb barátom van, a bátyám, és Niall Horan.

Hát igen! Az idők változnak!Nem is kicsit...

Ha erre az egészre mondanom kéne egy hasonlatot ezt mondanám: A parányi Ér, eljut a Szent, nagy Óceánba, majd eggyé válik azzal.

Ha egyszer elkezdődik egy színdarab, akkor vége is lesz.Ha egy busz elindul a busz végállomásról, vissza is tér oda.Van, hogy valaki nagyon rajong valakiért, vagy valamiért, egyszer a rajongásnak is vége szakad, ahogy mindennek .

Ezt, talán az emberek tudják a legjobban : Ami egyszer elkezdődik, annak egyszer vége is lesz ...Pont mint az életnek.

Az élet egy nagy verseny pálya, ahol a legjobbak mindig az él mezőnyben vanna , a rosszabbak, pedig sínylődnek. A szerencsések jól élnek, egészségesen, és a szerencsétlenek, talán a holnapot sem élik meg ...Én pedig ... nem tudom eldönteni, hogy hova tartozom, hiszen szerencséből nem sok jutott ki nekem ...

Hát én nem tudom, hogy mit szűrtök ki ebből a kis történet foszlányból ... De ha esetleg megtetszett, akkor várj! Nem sokára lesz itt 1.fejezet is!Hidd el, ezzel is belemarkolok, majd a lelketekbe:D Legalábbis remélem, hogy sikerül elérnem a várt hatást, és mindenkit jóra ösztökélni .