3.fejezet.~Egy hang.

Újra itt egy nap kihagyással!
Mivel nagyon boldoggá tettetek ezzel a 10 tetszikkel az előző fejezeténél , ahol ráadásnak kaptam 6 kommentárt (*-------------*) , így gondoltam meghozom a következő részt , hiszen megérdemlitek!:)
Nagyon örülnék , ha a fejezet végén megajándékoznátok pár véleménnyel!
Először is egy kis zene!

Ajánlott zene:

Ezt a kis videót ( ami nem lett a legjobb ) külön ide csináltam! (:

  A napok egymás után rohantak előre, az én állapotom meg egyre rosszabbodott.A legjobban annak örülök, hogy még járni van erőm.

Az utóbbi napokban sokszor elgondolkoztam azon, hogy mennyivel jobb lett volna, ha meg sem születek.Igen, ezt a megvadult tinik szokták mondani, akiknek semmi egészségügyi gondjuk nincsen, egyszerűen csak nem jönnek ki a szüleikkel.Én úgy érzem nekem van okom ezt mondani.Ha én nem lennék nem kéne szenvednie a szüleimnek, a testvéreimnek, és nekem sem.Azt hiszem én vagyok a család fekete báránya.Minden miattam történik, csak hogy helyesbítsek, minden rossz.

- Elmentünk próbálni! - hallottam meg Louis hangját, majd egy ajtócsapódást.Csalódottan az ablakhoz léptem és figyeltem őket, ahogy elhajtanak a kocsival.Lehajtottam a fejemet , a könnyeim ismét folyni kezdtek.Még egy próba nélkülem .. lassan már nem is tartozom a bandához.Olyan rossz érzéssel tölt el ez az egész.

Egy csődtömeg vagyok ...

De mi lenne ha ...

Egy hirtelen ötlettől vezérelve arrébb léptem az ablaktól, majd szekrényemből kivettem egy csőfarmert és valami jól kinéző pólót, és magamra kapkodtam a ruhákat.Már indultam is az ajtó felé, de az előszobában lévő tükör előtt megtorpantam.

Végignéztem magamon .. ez így nem lesz jó.

Visszamentem a szobámba, majd egy sapkával a fejemen tértem vissza.Azt hiszem így már mindjárt más.

Míg van erőm járni, használjuk ki az életet.

Kiléptem a házból, gondosan bezártam magam után az ajtót, majd hívtam egy taxit.Szerencsére Anyu elment vásárolni, így észre sem fogja venni, hogy eltűntem, maximum akkor mikor visszaér.

Mikor a taxi leparkolt a próbaterem előtt,  fizettem neki, majd kiszálltam és bementem.Amikor beléptem a próbaterembe egy ismerős dallam szólalt fel.

Úgy döntöttem, egy ideig kintről figyelem a próbát.A fiúk éppen a Live while we're youngot énekelték, mikor Louis a földhöz vágta a mikrofonját.

- Hát nekem így ez nem megy - ült le a földre.

- Mi, hogy? - lépett mellé Zayn.

- Hát, így nem az igazi, Liam nélkül.-Igazán jól esett, hogy ezt mondja.

- Ebben mind egyetértünk, de Liam beteg - Csodás, ismét emlékeztettek.

- De .. akkor is. Én nélküle nem akarom ezt csinálni ! - Louis úgy ült a földön, mint egy durcás kisfiú.

- Jogos - sóhajtott Harry.

Ekkor döntöttem úgy, hogy megmutatom magamat.Óvatosan kinyitottam a terem nagy ajtaját és beléptem.

- Sziasztok! - köszöntem , mire beállt a csend.

- Te mit keresel itt? - hasított Louis döbbent hangja a levegőbe.

- Idejöttem - rántottam vállat.

- De, minek? Nem lehetsz ekkora hülye. Komolyan arra játszol, hogy az állapotod egyre rosszabb legyen? - nézett rám nagyon csúnyán Louis.

- Nem!Én semmire nem játszom, én egyszerűen csak ... énekelni szeretnék ! - válaszoltam mit se törődve ingerült hangjával.

- Te csak ne akarj énekelni! Gyere! Hazaviszlek! - állt fel egy gyors mozdulattal, majd felém indult.

- Nem megyek haza! - jelentettem ki magabiztosan.- Lehet, hogy talán a mai nap az utolsó mikor még van erőm lábra állni, hát hadd használjam ki.

- Ilyeneket még ne is gondolj ! - szidott meg Louis.

- Lehet, hogy igaza van - súgta neki, kicsit hangosan Harry , mire Louis félre lökte. Harry meglepődve észlelte, hogy a földre került.- Hagyjad már kicsit élni! - nézett Louisra, majd rám.

- Szerintem is. Egy kis énekléstől még senkinek nem lett semmi baja - bólogatott egyetértően Zayn.

- Én is így gondolom - húzta el a száját Niall, majd felemelt egy mikrofont, és a kezembe adta.

Önkéntelenül vigyorodtam el. Olyan jó érzés a kezemben tartani ezt a tárgyat.Mintha ismét hazaértem volna, olyan volt ez a röpke pillanat.

- Látod, hogy örül neki? - karolta át a vállamat Zayn, és rám vigyorgott. - Mint egy ovis a nyalókának.

- Remek hasonlat - szellemeskedett Louis, majd megforgatta a szemét és mellém állt.- Biztos jól vagy?

- Ha nem lennék jól, akkor valószínűleg itt sem.

- Akkor .. - kezdett el mutogatni , majd Ő is felemelt a mikrofont.

A zene újra beindult, én pedig énekelni kezdtem.Ez az egész olyan volt, mintha egy nagy vödör vizet öntöttek volna a nyakamba, teljesen felfrissültem tőle.Nem is értem, hogy tudtam eddig meglenni nélküle.Iszonyú minden ami itt van, főleg az a tudat, hogy talán ma énekeltem életemben utoljára.

Én valahogy már nem tudok olyan pozitívan gondolkodni, mint mások. Nem sok ember van aki túlél egy rákot ...