Köszönöm! Mindent köszönöm mindenkinek! Igaz, ez a blogom nem volt olyan sikeres mint a többi, de Én nem azért írok, hogy kommentárokat kapjak, hanem mert szeretek, és ezt annyira boldogan- már amennyire boldog lehet egy ember, amikor a halálról ír -, írtam meg!Ebben az egészben, szinte az egész szívem benne van! Nagyon sok munkám, és töprengésem van mind ebben.
Minden fejezetnél amik voltam mindig volt 13-16 tetszik! Ez már azért valami! Mondjuk ahhoz képest, hogy a másik blogomban 125-en szavaztak oldalt, ahhoz képest édes kevés... De tudjátok mit? Nem baj!
Reménykedem benne, hogy egyszer valaki rátalál a blogomra! Megosztja egy csoportban, és azt mondja: Ez már valami! ~ Titkos vágyak ...Bocsi, ezt muszáj volt elmondani!
Akkor, most közlöm még egy titkos remény sugaramat: Azt remélem, hogy sikerül megsiratnom titeket a végén!
Így mindenkit arra kérek, hogy kötelező módon , MINDENKI HALLGASSA AZ AJÁNLOTT ZENÉT OLVASÁS KÖZBEN(!).
Ajánlott zene: Listen to Your Heart. <<<------------- Fontos, hogy megnyisd, és meghallgasd olvasás közben!
U.I.: Utolsó fejezet, így megjegyzéseket bőven várok az egész történetről!
*Louis szemszög*
Harry-vel eljöttünk egy Starbucks-ba kicsit feloldódni, és egy jó kávét inni.Hát mit ne mondjak, nekem nem sokat segített egy forró kávé sem.
Az asztalra hajtottam a fejemet, és próbáltam pozitív dolgokra gondolni.
- Louis! - érintette meg a vállamat Harry . - Hidd el minden rendben lesz!
- Harry! Én összeomlok , ha Liam , ha Liam ... - próbáltam kimondani azt a szót, de nem ment.Még magamban is nehezen ...
- Semmi baja nem lesz! - biztatott tovább.
- Remélem - motyogtam elfúló hangon, majd kinéztem az ablakon. A városban a nagy piros buszok szállították utasaikat, a gyalogosok rohangáltak, jobbra - balra, az emberek telefonáltak. Folyt az élet, mint minden nap, minden olyan szokványos volt, mégis kétségbeejtő.
Hirtelen csörrent meg a telefonom, mire Én kisebb szívrohamot kaptam. Azonnal előhalásztam a zsebemből, és megnéztem az sms-t ami Anyutól jött.
Ez állt benne:
'S.O.S'
Tudtam , hogy valami nagyon nagy baj van.
Azonnal felugrottam , és rohantam ki a kávézóból. Harry csak bambán nézett utánam.
Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, csak az, hogy minél hamarabb haza érjek.
Olyan érzésem volt, mintha versenyt futnék az idővel.
Beugrottam az első taxiba, és rögtön rá rivalltam, hogy siessen, mert vészhelyzet van.
Amint a házunk elé ért a sofőrhöz vágtam pár dollárt, és hanyat - homlok rontottam be a házba.
A nagy sietségben még a bejárati ajtót is nyitva hagytam.
Rekord idő alatt értem haza, mindössze negyed órás utat csináltam a fél órásból.
Berohantam a nappaliba, és ledobtam a kabátomat, a cipőmet, majd rohantam is Liam szobája felé.
Kopogás nélkül rontottam be.
A szobában a reluxán keresztül fény szűrődött be, az Én beteg testvérem betig mozdulatlanul feküdt az ágyon.
- Anyu, ugye? - szólaltam meg félve a csalódástól.
- Nem, persze, hogy nem, de nagyon rosszul van - Anyu Liam kezét szorongatva ült az ágya szélén.
Liam arca izzadt volt, sápadt, és nagyon sovány, arccsontjai kiálltak helyükről.
Szinte sírni tudtam volna ettől a látványtól. Mi lett ebből az életvidám fiúból?
Liam székét az ágy mellé húztam, és megfogtam a másik kezét.
- Liam - szóltam hozzá halkan, mire felém döntötte fejét, pislogott párat majd kinyitotta a szemét.
- Lou , Lou , Louis - mondta ki a nevemet akadozva.
A levegőt nehézkesen vette, és egyre ritkábban.
- Egyedül hagylak titeket - mondta Anyu , majd még egy puszit lehelt Liam arcára, majd végigsimított rajta, és kiment.
- Louis - suttogott ismét Öcsikém. - Niallnál van - kezdett bele, de nem bírta folytatni, majd vett még egy hatalmas levegőt - Niallnál van a vég.. végrendeletem - nyögte ki végül, mire nekem a szemeim, szinte kiestek a helyéről.
Végrendelet ... azért nem gondoltam volna, hogy ennyire felkészült.
- Nem, Liam nem! Nincsen semmiféle végrendelet! - mondta esdekelve, majd magahoz öleltem a kezét.
- De van - nyögte .
-De Liam, nincsen! - szóltam rá kicsit erőteljesebben a kelleténél. - Minden rendben lesz! Te meg fogsz gyógyulni, ezt is túléled, mint minden mást.
- Louis, nem, - felelte, mint valami suttogás . - Ebből már semmi nem lesz ...
- Liam nem teheted ezt! - szorongattam gyenge kezét.
- Lou, én tudom, hogy nélkülem is menni fog - és még egy utolsó nagy levegőt vett, majd szinte csak el lehelte - Szeretlek - mondta ki, mire nekem a szememből előbújtak a sós könnycseppek, és mint a Niagara vízesés folyni kezdtek.
- Nem, Liam ! Nem ! - zokogtam - Nem ! - mondtam, majd felpattantam, és nyakába kapaszkodva sírtam - Nem, ez lehetetlen.
Nem halhatott meg , Én,én .. nem bírom.Testvéremet magamhoz ölelve tartottam , és sírtam , sírtam, mert tudtam, hogy elment . Elment egy jobb helyre, ahol talán újra nyugalomra lelhet.
Ahogy most itt állok, és kistestvérem élettelen testét szorongatom lepereg előttem minden pillanatunk, gyerekkorunktól kezdve, minden rossz és jó megnyilvánulásunk egymás felé, minden egyes boldog és szomorú pillanat. A kezeim közé vettem arcát, és végigtekintettem rajta.
A száján egy mosoly ült , egy valódi mosoly, egy olyan mosoly ami örökre az agyamba forrt .
Ezt a mosolyt még egy amnézia sem felejtetné el velem, úgy beleégett az agyamba.
[...]
Elveszteni egy olyan ember akiért bármit megtennél, szinte olyan, mintha a pokol mély bugyraiban, maguk az ördögök szurkálnák a fenekedet a vasvilláikkal.Egy törés az életben, amit túl kell élni.
De bennem egy világ tört össze!
Meghalt a kisöcsém - tudatosult bennem a szomorú gondolat.Nincs igazság ezen a rút földön.
Mindig azok halnak meg, akik igazán megérdemelték volna az életet.
Liam számomra pótolhatatlan, egy becses drágakő, amit már sosem szerezhetek vissza, mintha maga az ördög lopta volna el Tőlem, és a pofámba nevetett volna , ily undorító módon : Nyertem - nevetett a gonosz lény.
Természetesen nem vagyok bolond , ez mind csak a képzeletem szüleménye.Legalábbis az ördögös példa ... viszont Liam, Liam már sosem jön vissza.
Viszont van három dolog amiben biztos vagyok:
Az első, hogy Liam a mennybe került az angyalok közé.
A második az lenne , hogy kistestvéremet soha senki nem tudja pótolni, és elfelejtetni velem.
a harmadik pedig, egy olyan dolog amit büszkén fel fogok vállalni.
Nekem Liam a példaképem marad mind örökké.
Az a kitartás, amivel Ő a végsőkig rendelkezett, csodálatra méltó. Küzdött a vég ellen, de sajnos vannak olyan történetek ahol a rossz nyer .. és talán a miénk is ilyen.Ezt a csatát a halál nyerte, mint oly sokszor már a kerek világon.
Soha nem gondoltam erre, sosem mertem belegondolni ebbe, bíztam benne, hogy Liam túléli, és újra helyre jön az életünk, de csalódnom kellett.
Liam megbukott a vizsgán, ez nem az Ő 'napja' volt.
Én elvesztettem a kisöcsém, Luccie a bátyját, Anya és Apa a fiát, Harry, Niall és Zayn pedig egy tiszta szívű legjobb barátot ...
[..]
Amikor egy hete kijöttem Liam szobájából, a világ mintha beszürkült volna. Könnyeim fátylán keresztül láttam mindent.
Az egykor zöld lombú fák, és bokrok nekem már sosem lesznek olyan zöldek mint régen, azok a szép piros emeletes buszok London utcáin, sem lesznek már olyan pirosak ...
Olyan volt minden Liam nélkül, mintha egy új, egy teljesen új, és más világba kerültem volna, ahol a zöld fű már elszáradt, a bokrok meztelenül ácsorognak, a fákkal együtt a parkban.A gyerekek a játszótéren hangtalanul játszanak.
Mikor Liam szemében kihunyt a fény mintha minden állat elhallgatott volna az erdőben, s majd pár percre rá gyásznótára zendítettek a madarak, s a szél sem süvített volna olyan erősen, mint általában.
Minden tompa és erőtlen lett ...
Úgy éreztem, hogy engem már semmi nem tud felvidítani, úgy éreztem, hogy Én már soha többé nem tudok mosolyogni. Elvesztettem a testvérem, a barátom, a lelkem másik felét ... viszont, egy valamiben biztos vagyok! Egy gyémántot vesztettünk el aki a szívünkben örökre fiatal marad ...
Pont mint abban a dalban .. Forever young ...
Utószó.
[..60 év múlva..]
A nyikorgó hintaszékben lassan ringattam magamat , fel s alá , fel s alá.
A kandallóban a tűz halkan lobogott , s lángjába nézve gondoltam vissza egykori életemre.
Liam halála után egy hónappal bejelentettük , hogy a One Direction hivatalosan is feloszlott.
Egyikünk sem akarta Öcsém nélkül tovább csinálni, Ő hozzánk tartozott, és nélküle, nem volt már kerek az ötös fogat.
A világ összes tinilánya gyászolt.A hírekben is többször bemondták, hogy az iskolák tele vannak gyászoló tinikkel, s voltak akik öngyilkosok lettek a hatalmas rajongás miatt.
Sokszor gondolkodtam el azon , hogyha Én, Louis Tomlinson túléltem, hogy elvesztettem a legkedvesebb testvéremet, és nem lettem öngyilkos, akkor ezek a lányok miért?
Miért tették tönkre a saját életüket, és családjukét?
Megérte?Szerintem nem.Elég volt nekem és családomnak szenvedni.
Luccie-nak is megfordult a fejében ez a marhaság, de épp időben értem haza aznap, mikor öngyilkosságra készült.Egy borotvával akart véget vetni életének azzal az okkal, hogy Ő megbántotta Liamet halála napja előtt , és nem bír ilyes fajta bűntudattal tovább élni.
Éveken keresztül szenvedtünk elhalálozott testvérünk hiányától.Volt, hogy felmentem a szobájába, és beszélni kezdtem hozzá, hátha válaszol.Anya néha bolondnak is titulált, de nekem megérte.Megnyugtatta a lelkemet.
...
Felálltam a rozoga hintaszékemből, és a fejemre húztam a sapkámat , majd egy kabátot vettem fel.Kiléptem a ház ajtaján , és a temető felé vettem az irányt.Az őszi napsugár kellemesen perzselte a bőrömet , egy kis szellővel megspékelve.Magabiztos léptekkel mentem a temető felé.
Mikor odaértem kitártam a nagy vas kaput, és beléptem rajta. Egy vad szellő csapott az arcomba, s megéreztem egy fűz kellemes illatát. Elindultam a sok sír között pontosan tudtam, hogy hol van Liamé. Pont a temető közepén , ideális hely volt.A sír mellé léptem, és végig simítottam rajta.
Újra egy emlék lobbant fel az agyamban ...
Talán 10 éves lehettem, mikor egyik nap kimentünk egy parkba játszani, ahol minden délután lányok gyülekeztek, és traccs party-t tartottak.
- Louis! Gyere már - Egy huncut kuncogás , és Liam már sehol sem volt.
- Megyek, várj meg! - kiáltottam az élet vidám kisfiú után.
- Akkor te meghúzod Lottie haját , én pedig lekamerázom, hogy visítozik veled! Felmászom a fára - mondta bugyuta ötletét , és már meg is indult egy kamerával a kezében.Lottie egy iskolába jár velünk.8. osztályos , és minden fiú belé szerelmes.
Vigyorogva Lottie mögé léptem , és rántottam egy jó nagyot a haján.
- Áúú - sikított fel a lány. - Mit csinálsz, Te? Neked jól esne ha a hajadat tépnék? - kiabált velem , mire Én megszeppenve néztem fel a fán ülő Liamre. Aki csak rám vigyorgott, és jelezte megvan a felvétel.
- Bocsi, véletlen volt! - mondtam, majd odaszaladtam ahhoz a fához, ahol Liam éppen leugrani készült.Mikor lejött a fáról, az orrom előtt kezdte lengetni a kamerát.- Nagy hangja van a csajnak! - kuncogott, majd egymás mellett elégedetten indultunk haza.
Ennyi év után is képes vagyok, így emlékezni minden egyes pillanatunkra.Ez egyrészt jó, mert tudom, hogy nem vagyok feledékeny öreg ember, másrészt pedig szörnyű, mivel ahányszor rá gondolok elkap egy földöntúli érzés.A boldogtalanság, és átadom magam a szenvedésnek, újra, meg újra.
Ebben a pillanatban nem törődtem erős derékfájásommal, fogtam magamat, és a sírkő szélére ültem.
Végigsimítottam a kőbe faragott kis képen.Ismét jött az a várva várt érzés ...
Boldogtalanság ..
Ráncos arcomon legördült egy könnycsepp.Még mindig képes vagyok sírni ha rá gondolok.Mert egyszerűen sosem tudtam, és már nem is fogom magam túltenni Liam halálán..
Elveszteni azt, aki a testvéred volt, akiben megbízhattál , mert megőrizte minden titkodat, aki melletted volt rossz pillanataidban, aki átsegített szorult helyzeteiden.Mi történik akkor amikor elmegy? Amikor egyedül hagy ebben a törvénytelenségekkel teli világban? Mi van akkor amikor végleg elveszted? Hát én megmondom! Az a nekem már nagyon jól ismert érzés, a boldogtalanság ...
Az a boldog mosoly amit halála napján felvett az arca , még mindig itt él az agyamban, én már 60 évvel ezelőtt megmondtam, semmi, és senki nem tudja kitörölni azt a gyönyörű mosolyt az emlékeim közül.
Utolsó szavai még mindig olyan tisztán csengenek a fülemben, mint sok évvel ezelőtt..
" - Lou, én tudom, hogy nélkülem is menni fog - és még egy utolsó nagy levegőt vett, majd szinte csak el lehelte - Szeretlek ! "
Nem hiába mondják : A múlt rejt , de a szív nem felejt!
Vége
Ha vége az ajánlott zenének, ez a másik zene amit ide gondoltam :')
Gondoltam megjegyzem még itt a végén, ha sikerült a tervem, és sírtál, akkor jó, mert ÉN kimondom(!), igenis sírtam! Sőt, mondhatni sírva aludtam el magától ennek a gondolatától is!
Köszönöm, hogy végig olvastad, rendes vagy!
Lezárásképpen ezt üzenem neked :
