6.fejezet.~Zayn.

Az előző fejezethez igen szép számú kommentárokat kaptam!:)És rendszeres olvasók is gyarapodtak , ami nagyon jól esett.Reményeim között van , hogy ide is jön 5-6 kommentár , mert igenis érdekel a véleményetek!:))
Alul se felejtsetek el szavazni , értem ezt a : Tetszik , nem tetszik gombra!!:)
Mint mindig ajánlott zene:  Miley Cyrus-The climb




6.fejezet.

Tegnap előtt Luccie azt mondta, hogy nem akar elveszíteni.Azaz igazság, hogy Én sem Őt.

Igazából senkit nem akarok, de talán , ha jobba belegondolok , én nem is vesztek el senkit.Csak Ők engem ... majd mikor eljön az ideje .

Tegnap voltunk kemoterápiás kezelésen, az orvos szín tisztán a szemembe mondta , hogy ezzel már semmire nem megyünk.Anya egész végig sírt hazafelé vezető úton, miattam ... Azzal, hogy én élek elkeserítek egy csomó embert, és csak fájdalmat okozok nekik.

Sokszor eszembe ötlik, hogy mi lehet apánkkal, már vagy egy fél éve Kanadába utazott, mert ott kapott munka lehetőséget.A munkája miatt, szerintem Anyu még az én állapotomról sem tudja tájékoztatni  ,mert egész áldott nap dolgozik.Abban az egy dologban biztos vagyok, hogy mielőtt elvisz ez a betegség, el szeretnék köszönni tőle.

- Nagy levegő, kifúj beszív - nyugtatgattam magamat halkan.

Megint az ágyba kényszerültem , mivel tegnap volt egy kritikus pontom, de túléltem  a dolgokat.

Anya, Louis és Luccie szerint is 2 nap alatt az eddigi súlyomból is leadtam.Lassan már anorexiásnak lehet nyilvánítani.

Ha tükörbe nézek, csak egy sovány, elkeseredett, megsavanyodott, beteg fiút látok, aki küzd az életéért, de hamarosan felemészti a betegség.

Őszintén, ma már abban sem vagyok biztos, hogy járni tudok.

Tudom, ezt már sokszor megemlítettem, de ez a bizonytalanság annyira nyugtalanító, és kiszámíthatatlan, hogy csak találgatni tudok.Semmi nem biztos az  életemben már, sőt már az életem sem az.

Gondolataim özönét egy halk, csöndes kopogás zavarta meg.

- Gyere - szóltam nyugodtan, majd az ajtó felé fordultam, már amennyire fekve ezt meg lehet tenni.

Az én jó barátom Zayn lépett be rajta.Hajában elől ugyan az a szőke csík, mint pár hete, arca ugyan olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott, és kezén, még mindig a nevezetes tetoválások.

- Hogy vagy haver? - ült le az ágyam szélére, a lábamhoz, így pont egymásra láttunk.

- Nyugtalanul - suttogtam.

- Ugyan miért? - húzta fel a szemöldökét, majd elmosolyodott.

- Én abban sem vagyok biztos, hogy a holnapot megélem - hangoztattam a már oly sokszor emlegetett mondatot. Zayn szeme szomorúságot tükrözött, majd annak helyét átvette egy vad tűz.

- Ne mondj ilyeneket! A remény sosem hal meg! - válaszolt elszántan.

- Ezt melyik filmből vetted? - mosolyodtam el bíztató szavain.

- Liam! Olyan kishitű vagy! Nem is értem miért vagytok Louissal testvérek! Te azt hangoztatod, hogy meg fogsz halni, Ő pedig azt, hogy túl éled.

- Ebben most nekem lesz igazam ...

- A-a. Ha nem vetted volna észre általában Louisnak van igaza, ezekben az időkben.

- Igaz - El kell ismernem, Louisnak szavai mostanában be szoktak jönni, és okosakat mondd.

- Amúgy pedig ... észrevetted? - Zayn oldalra döntötte a fejét, és úgy nézett rám - Észrevetted, hogy mennyire megváltozott a bátyád, mióta kiderült a betegséged? Felelősség teljes lett. Poén? Talán már nem is szerepel a szótárában ez a szó.

- Igen, észrevettem.

- Ezt beszéltük múltkor Niallel, és Harryvel, hogy mekkorát változott.

- Pontosabban?

- Hát, már mondtam.Nem viccelődik, mintha valami láthatatlan erő megölte volna  a humorát.Néha Niall poénjain elmosolyodik, de az is ritka.Utoljára talán 2 hete láttam mosolyogni.Nagyon komoly szokott lenni, mindig.Tegnap Harry hívta, hogy menjen el vele bulizni, Louis pedig csak annyit mondott neki, hogy most nem ér rá, és nem ment el.Régen egy bulit sem hagyott volna ki.

- Ebből is látszik, hogyha nem lennék senkinek sem lenne semmi baja, és boldog lenne - sóhajtottam fel.

- Annyi baromságot vagy képes összehordani - rázta a fejét Zayn.

- Én? Hát nem tudom ..

- Szerintem hagyjuk! Nem jössz ki velem a parkba sétálni? Nem ártana neked egy kis friss levegő.

- Mehetek, feltéve , ha ott nyiffanok ki akkor a hátadon haza hozol.

- Li-am! - mondta ki szótagolva a nevemet - Esküszöm fejbe kólintalak, ha még egy ilyet meghallok, már értem mivel készíted ki Louist.

- Oké .. - válaszoltam, majd felültem az ágy szélére, óvatos mozdulatokkal álltam fel, és a szekrényem felé vettem az irányt.Talán nem a legjobb ötlet most sétálni menni , nem érzem magam valami fényesen, de Zaynt sem szeretném megbántani.

Ebben az esetben viszont azaz elv érvényesül, hogy nekem már úgy is teljesen mind egy .

Kivettem rendes ruhát a szekrényből, és magamra öltöttem.Zayn csak vigyorogva figyelt.

- Mehetünk? - kérdezte mikor úgy látta, hogy elkészültem.

- Akár .. - motyogtam halkan, majd követtem kifelé az ajtón.

- Hova, hova? - állított meg a nappaliban Anya.

- Csak sétálni megyünk a parkba. Itt van szemben a házzal, semmi baja nem lehet egy kis friss levegőtől, maximum kitisztul a tüdeje.

- Menjetek, de ha bármi baj lesz azonnal gyertek haza!

- Nem lesz semmi baj - nyugtattam meg Anyát, majd kicsit  tántorogva, de követtem Zaynt .