10.fejezet.+Utószó.~A fiú, aki örökre fiatal maradt.

Köszönöm! Mindent köszönöm mindenkinek! Igaz, ez a blogom nem volt olyan sikeres mint a többi, de Én nem azért írok, hogy kommentárokat kapjak, hanem mert szeretek, és ezt annyira boldogan- már amennyire boldog lehet egy ember, amikor a halálról ír -, írtam meg!Ebben az egészben, szinte az egész szívem benne van! Nagyon sok munkám, és töprengésem van mind ebben.

Minden fejezetnél amik voltam mindig volt 13-16 tetszik! Ez már azért valami! Mondjuk ahhoz képest, hogy a másik blogomban 125-en szavaztak oldalt, ahhoz képest édes kevés... De tudjátok mit? Nem baj!

Reménykedem benne, hogy egyszer valaki rátalál a blogomra! Megosztja egy csoportban, és azt mondja: Ez már valami! ~ Titkos vágyak ...Bocsi, ezt muszáj volt elmondani!

Akkor, most közlöm még egy titkos remény sugaramat: Azt remélem, hogy sikerül megsiratnom titeket a végén!

Így mindenkit arra kérek, hogy kötelező módon , MINDENKI HALLGASSA AZ AJÁNLOTT ZENÉT OLVASÁS KÖZBEN(!).

Ajánlott zene: Listen to Your Heart. <<<------------- Fontos, hogy megnyisd, és meghallgasd olvasás közben!

U.I.: Utolsó fejezet, így megjegyzéseket bőven várok az egész történetről!

*Louis szemszög*

   Harry-vel eljöttünk egy Starbucks-ba kicsit feloldódni, és egy jó kávét inni.Hát mit ne mondjak, nekem nem sokat segített egy forró kávé sem.

Az asztalra hajtottam a fejemet, és próbáltam pozitív dolgokra gondolni.

- Louis! - érintette meg a vállamat Harry . - Hidd el minden rendben lesz!

- Harry! Én összeomlok , ha Liam , ha Liam ... - próbáltam kimondani azt a szót, de nem ment.Még magamban is nehezen ...

- Semmi baja nem lesz! - biztatott tovább.

- Remélem - motyogtam elfúló hangon, majd kinéztem az ablakon. A városban a nagy piros buszok szállították utasaikat, a gyalogosok rohangáltak, jobbra - balra, az emberek telefonáltak. Folyt az élet, mint minden nap, minden olyan szokványos volt, mégis kétségbeejtő.

Hirtelen csörrent meg a telefonom, mire Én kisebb szívrohamot kaptam. Azonnal előhalásztam a zsebemből, és megnéztem az sms-t ami Anyutól jött.

Ez állt benne:

'S.O.S'

Tudtam , hogy valami nagyon nagy baj van.

Azonnal felugrottam , és rohantam ki a kávézóból. Harry csak bambán nézett utánam.

Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, csak az, hogy minél hamarabb haza érjek.

Olyan érzésem volt, mintha versenyt futnék az idővel.

Beugrottam az első taxiba, és rögtön rá rivalltam, hogy siessen, mert vészhelyzet van.

Amint a házunk elé ért a sofőrhöz vágtam pár dollárt, és hanyat - homlok rontottam be a házba.

A nagy sietségben még a bejárati ajtót is nyitva hagytam.

Rekord idő alatt értem haza, mindössze negyed órás utat csináltam a fél órásból.

Berohantam a nappaliba, és ledobtam a kabátomat, a cipőmet, majd rohantam is Liam szobája felé.

Kopogás nélkül rontottam be.

A szobában a reluxán keresztül fény szűrődött be, az Én beteg testvérem betig mozdulatlanul feküdt az ágyon.

- Anyu, ugye? - szólaltam meg félve a csalódástól.

- Nem, persze, hogy nem, de nagyon rosszul van - Anyu Liam kezét szorongatva ült az ágya szélén.

Liam arca izzadt volt, sápadt, és nagyon sovány, arccsontjai kiálltak helyükről.

Szinte sírni tudtam volna ettől a látványtól. Mi lett ebből az életvidám fiúból?

Liam székét az ágy mellé húztam, és megfogtam a másik kezét.

- Liam - szóltam hozzá halkan, mire felém döntötte fejét, pislogott párat majd kinyitotta a szemét.

- Lou , Lou , Louis - mondta ki  a nevemet akadozva.

A levegőt nehézkesen vette, és egyre ritkábban.

- Egyedül hagylak titeket - mondta Anyu , majd még egy puszit lehelt Liam arcára, majd végigsimított rajta, és kiment.

- Louis - suttogott ismét Öcsikém. - Niallnál van - kezdett bele, de nem bírta folytatni, majd vett még egy hatalmas levegőt - Niallnál van a vég.. végrendeletem - nyögte ki végül, mire nekem a szemeim, szinte kiestek a helyéről.

Végrendelet ... azért nem gondoltam volna, hogy ennyire felkészült.

- Nem, Liam nem! Nincsen semmiféle végrendelet! - mondta esdekelve, majd magahoz öleltem a kezét.

- De van - nyögte .

-De Liam, nincsen! - szóltam rá kicsit erőteljesebben a kelleténél. - Minden rendben lesz! Te meg fogsz gyógyulni, ezt is túléled, mint minden mást.

- Louis, nem, - felelte, mint valami suttogás . - Ebből már semmi nem lesz  ...

- Liam nem teheted ezt! - szorongattam gyenge kezét.                      

- Lou, én tudom, hogy nélkülem is menni fog - és még egy utolsó nagy levegőt vett, majd szinte csak el lehelte - Szeretlek - mondta ki, mire nekem a szememből előbújtak a sós könnycseppek, és mint a Niagara vízesés folyni kezdtek.

- Nem, Liam ! Nem ! - zokogtam - Nem ! - mondtam, majd felpattantam, és nyakába kapaszkodva sírtam - Nem, ez lehetetlen.

Nem halhatott meg , Én,én .. nem bírom.Testvéremet magamhoz ölelve tartottam , és sírtam , sírtam, mert tudtam, hogy elment . Elment egy jobb helyre, ahol talán újra nyugalomra lelhet.

Ahogy most itt állok, és kistestvérem élettelen testét szorongatom lepereg előttem minden pillanatunk, gyerekkorunktól kezdve, minden rossz és jó megnyilvánulásunk egymás felé, minden egyes boldog és szomorú pillanat. A kezeim közé vettem arcát, és végigtekintettem rajta.

A száján egy mosoly ült , egy valódi mosoly, egy olyan mosoly ami örökre az agyamba forrt .

Ezt a mosolyt még egy amnézia sem felejtetné el velem, úgy beleégett az agyamba.

[...]

Elveszteni egy olyan ember akiért bármit megtennél, szinte olyan, mintha a pokol mély bugyraiban, maguk az ördögök szurkálnák a fenekedet a vasvilláikkal.Egy törés az életben, amit túl kell élni.

De bennem egy világ tört össze!

Meghalt a kisöcsém - tudatosult bennem a szomorú gondolat.Nincs igazság ezen a rút földön.

Mindig azok halnak meg, akik igazán megérdemelték volna az életet.

Liam számomra pótolhatatlan, egy becses drágakő, amit már sosem szerezhetek vissza, mintha maga az ördög lopta volna el Tőlem, és a pofámba nevetett volna , ily undorító módon : Nyertem - nevetett a gonosz lény.

Természetesen nem vagyok bolond , ez mind csak a képzeletem szüleménye.Legalábbis az ördögös példa ... viszont Liam, Liam már sosem jön vissza.

Viszont van három dolog amiben biztos vagyok:

Az első, hogy Liam a mennybe került az angyalok közé.

A második az lenne , hogy kistestvéremet soha senki nem tudja pótolni, és elfelejtetni velem.

a harmadik pedig, egy olyan dolog amit büszkén fel fogok vállalni.

Nekem Liam a példaképem marad mind örökké.

Az a kitartás, amivel Ő a végsőkig rendelkezett, csodálatra méltó. Küzdött a vég  ellen, de sajnos vannak olyan történetek ahol a rossz nyer .. és talán a miénk is ilyen.Ezt a csatát a halál nyerte, mint oly sokszor már a kerek világon.

Soha nem gondoltam erre, sosem mertem belegondolni ebbe, bíztam benne, hogy Liam túléli, és újra helyre jön az életünk, de csalódnom kellett.

Liam megbukott a vizsgán, ez nem az Ő 'napja' volt.

Én elvesztettem a kisöcsém, Luccie a bátyját, Anya és Apa a fiát, Harry, Niall és Zayn pedig egy tiszta szívű legjobb barátot ...

[..]

Amikor egy hete kijöttem Liam szobájából, a világ mintha beszürkült volna. Könnyeim fátylán keresztül láttam mindent.

Az egykor zöld lombú fák, és bokrok nekem már sosem lesznek olyan zöldek mint régen, azok a szép piros emeletes buszok London utcáin, sem lesznek már olyan pirosak ...

Olyan volt minden Liam nélkül, mintha egy új, egy teljesen új, és más világba kerültem volna, ahol a zöld fű már elszáradt, a bokrok meztelenül ácsorognak, a fákkal együtt a parkban.A gyerekek a játszótéren hangtalanul játszanak.

Mikor Liam szemében kihunyt a fény mintha minden állat elhallgatott volna az erdőben, s majd pár percre rá gyásznótára zendítettek  a madarak, s a szél sem süvített volna olyan erősen, mint általában.

Minden tompa és erőtlen lett ...

Úgy éreztem, hogy engem már semmi nem tud felvidítani, úgy éreztem, hogy Én már soha többé nem tudok mosolyogni. Elvesztettem a testvérem, a barátom, a lelkem másik felét ... viszont, egy valamiben biztos vagyok! Egy gyémántot vesztettünk el aki a szívünkben örökre fiatal marad ...

Pont mint abban a dalban .. Forever young ...

Utószó.

[..60 év múlva..]

 A nyikorgó hintaszékben lassan ringattam magamat , fel s alá , fel s alá.

A kandallóban a tűz halkan lobogott , s lángjába nézve gondoltam vissza egykori életemre.

Liam halála után egy hónappal bejelentettük , hogy a One Direction hivatalosan is feloszlott.

Egyikünk sem akarta Öcsém nélkül tovább csinálni, Ő hozzánk tartozott, és nélküle, nem volt már kerek az ötös fogat.

A világ összes tinilánya gyászolt.A hírekben is többször bemondták, hogy az iskolák tele vannak gyászoló tinikkel, s voltak akik öngyilkosok lettek a hatalmas rajongás miatt.

Sokszor gondolkodtam el azon , hogyha Én, Louis Tomlinson túléltem, hogy elvesztettem a legkedvesebb testvéremet, és nem lettem öngyilkos, akkor ezek a lányok miért?

Miért tették tönkre a saját életüket, és családjukét?

Megérte?Szerintem nem.Elég volt nekem és családomnak szenvedni.

Luccie-nak is megfordult a fejében ez a marhaság, de épp időben értem haza aznap, mikor öngyilkosságra készült.Egy borotvával akart véget vetni életének azzal az okkal, hogy Ő megbántotta Liamet halála napja előtt , és nem bír ilyes fajta bűntudattal tovább élni.

Éveken keresztül szenvedtünk elhalálozott testvérünk hiányától.Volt, hogy felmentem a szobájába, és beszélni kezdtem hozzá, hátha válaszol.Anya néha bolondnak is titulált, de nekem megérte.Megnyugtatta a lelkemet.

...

Felálltam a rozoga hintaszékemből, és a fejemre húztam a sapkámat , majd egy kabátot vettem fel.Kiléptem a ház ajtaján , és a temető felé vettem az irányt.Az őszi napsugár kellemesen perzselte a bőrömet , egy kis szellővel megspékelve.Magabiztos léptekkel mentem a temető felé.

Mikor odaértem kitártam a nagy vas kaput, és beléptem rajta. Egy vad szellő csapott az arcomba, s megéreztem egy fűz kellemes illatát. Elindultam a sok sír között pontosan tudtam, hogy hol van Liamé. Pont a temető közepén , ideális hely volt.A sír mellé léptem, és végig simítottam rajta.

Újra egy emlék lobbant fel az agyamban ...

Talán 10 éves lehettem, mikor egyik nap kimentünk egy parkba játszani, ahol minden délután lányok gyülekeztek, és traccs party-t tartottak.

- Louis! Gyere már - Egy huncut kuncogás , és Liam már sehol sem volt.

- Megyek, várj meg! - kiáltottam az élet vidám kisfiú után.

- Akkor te meghúzod Lottie haját , én pedig lekamerázom, hogy visítozik veled! Felmászom a fára - mondta bugyuta ötletét , és már meg is indult egy kamerával a kezében.Lottie egy iskolába jár velünk.8. osztályos , és minden fiú belé szerelmes.

Vigyorogva Lottie mögé léptem  , és rántottam egy jó nagyot a haján.

- Áúú - sikított fel a lány. - Mit csinálsz, Te? Neked jól esne ha a hajadat tépnék? - kiabált velem , mire Én megszeppenve néztem fel a fán ülő Liamre. Aki csak rám vigyorgott, és jelezte megvan a felvétel.

- Bocsi, véletlen volt! - mondtam, majd odaszaladtam ahhoz a fához, ahol Liam éppen leugrani készült.Mikor lejött a fáról, az orrom előtt kezdte lengetni a kamerát.- Nagy hangja van a csajnak! - kuncogott, majd egymás mellett elégedetten indultunk haza.

Ennyi év után is képes vagyok, így emlékezni minden egyes pillanatunkra.Ez egyrészt jó, mert tudom, hogy nem vagyok feledékeny öreg ember, másrészt pedig szörnyű, mivel ahányszor rá gondolok elkap egy földöntúli érzés.A boldogtalanság, és átadom magam a szenvedésnek, újra, meg újra.

Ebben a pillanatban nem törődtem erős derékfájásommal, fogtam magamat, és a sírkő szélére ültem.

Végigsimítottam a kőbe faragott kis képen.Ismét jött az a várva várt érzés ...

Boldogtalanság ..

Ráncos arcomon legördült egy könnycsepp.Még mindig képes vagyok sírni ha rá gondolok.Mert egyszerűen sosem tudtam, és már nem is fogom magam túltenni Liam halálán..

Elveszteni azt, aki a testvéred volt, akiben megbízhattál , mert megőrizte minden titkodat, aki melletted volt rossz pillanataidban, aki átsegített szorult helyzeteiden.Mi történik akkor amikor elmegy? Amikor egyedül hagy ebben a törvénytelenségekkel teli világban? Mi van akkor amikor végleg elveszted? Hát én megmondom! Az a nekem már nagyon jól ismert érzés, a boldogtalanság ...

Az a boldog mosoly amit halála napján felvett az arca , még mindig itt él az agyamban, én már 60 évvel ezelőtt megmondtam, semmi, és senki nem tudja kitörölni azt a gyönyörű mosolyt az emlékeim közül.

Utolsó szavai még mindig olyan tisztán csengenek a fülemben, mint sok évvel ezelőtt..

" - Lou, én tudom, hogy nélkülem is menni fog - és még egy utolsó nagy levegőt vett, majd szinte csak el lehelte - Szeretlek ! "

Nem hiába mondják : A múlt rejt , de a szív nem felejt!

                                                                                                                                                           Vége 

Ha vége az ajánlott zenének, ez a másik zene amit ide gondoltam :')

Gondoltam megjegyzem még itt a végén, ha sikerült a tervem, és sírtál, akkor jó, mert ÉN kimondom(!), igenis sírtam! Sőt, mondhatni sírva aludtam el magától ennek a gondolatától is!

Köszönöm, hogy végig olvastad, rendes vagy!

Lezárásképpen ezt üzenem neked :

 

9.fejezet.~Események.

Köszönöm az előző fejezethez a 8 kommentárt, és a 17 rendszeres olvasót is -*-* Nagyon örültem neki!

ERRE a fejezetre is várok, pár szót! (:

Akkor egy kis közérdekű információ!

A blognak hamarosan vége lesz!:/ (:

A következő fejezet már az utolsó előtti lesz!És a 12.fejezet, amolyan lezáró, levezető rész lesz!

tudom, hogy rövid a blog, de úgy gondolom, hogy ezt az egészet nem lehet elhúzni egy 40 részes drámába:/ :

Ajánlott zene: Katt!

Jóolvasást, Manók ! ♥

 Élet? Ugyan kérem, ne vicceljünk már!

Az állapotom napról napra rosszabb, attól félek, hogy még az előtt meghalok, hogy eljön az újabb reggel.

Azaz igazság, hogy nem magától a haláltól félek, hanem attól, hogy a halálommal fájdalmat okozok másoknak. A félelmem pedig valószínűleg be fog következni. Mit fog érezni az Édesanyám? Mit fog érezni Édesapám, mikor eljut halálom híre Kanadába? Mit fog szólni Luccie? Mit csinál majd Louis? És.. mi lesz a One Directionnel?Így is el van terjedve a hír, hogy halálos beteg vagyok, ami igaz is, de van hol már a halálomról írnak. Úgy tartja a mondás , hogy akinek halál hírét keltik az sokáig él ... Én ebben nem hiszek!Hogy élnék már sokáig? Rákos beteg vagyok, és egy rákos beteg nem él sokáig, hacsak nem történik csoda. Az pedig igen ritka ebben az undorító világban.

Halk kopogás rántott vissza a jelenbe.Erőtlenül az ajtó felé döntöttem a fejemet.

- Gye - gyere - próbáltam remegő hangomon minél hangosabban szólni, de nem igazán ment.

- Szia Liam !

Az ajtó kinyílt, és az én egyik legjobb barátom lépett be rajta.

- Szia - nyögtem halkan.

- Jaj Istenem! - lépett Niall az ágyamhoz- Hogy érzed magadat?

- Mint valami elütött szarvas , aki az országút mentén haldoklik- válaszoltam halk szavakkal.

- Jézusom! Te nem vagy magadnál - motyogta, majd mellém húzta a gurulós székemet , és ráült.

- Az könnyen megeshet - pislogtam nagyokat, mert a látásom, valahogy nem éppen volt a legjobb, a fél szobát pár percre homályosan láttam csak.

- Túl fogod élni! Bízunk benned! - mosolygott rám bíztatóan.

- Ti így látjátok, de én .. - válaszoltam halk hangon.- Niall , már járni sem tudok, sőt néha kiesnek fontos dolgok, és azt sem tudom hol vagyok pillanatokra. Olyan sovány vagyok, mint valami anorexiás, és a beszélőkém sem a régi.

- A beszélőkéddel minden tökéletesen rendben van! - válaszolt azonnal szőke haverom. - És veled is minden rendben lesz! Higgy nekem!

- De ha mégsem .. akkor .. Niall , most nagyon figyelj rám! Rád bízom az életemet! - mutattam rá ezzel a mondattal a helyzet fontosságára.

- Mi? Micsoda? - értetlenkedett.

- Menj a könyvespolchoz - utasítottam, de Niall nem mozdult.

- Magadnál vagy? Azt akarod, hogy felolvassak neked, vagy mi?

- Nem, Niall kérlek, csináld amit mondok!

- Rendben - sóhajtott elfúlóan, majd odament a polchoz, megpróbáltam felülni, de erőtlenül süppedtem vissza a párnámba.Ez nem megy.

- Egy fehér könyv, az a vastag - emeltem meg a karomat, és próbáltam mutogatni.

- Ez? - emelte le a polcról a könyvet.

- Igen - leheltem halkan .- Nyisd ki! És vedd ki belőle azt a lapot!

- Miért? Mi ez? - Niall megtette a kérésemet. Szétnyitotta a lapot, majd kikerekedett szemekkel rám meredt.

- Esküszöm Te most nem vagy teljesen magadnál ! - vágta a fejemhez, majd a végrendelettel együtt kiviharzott a szobából.

Hát, megeshet, hogy megbolondultam ez idő alatt, de hát ki tudja?

Pár másodperc múlva újabb kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó, és Luccie lépett be rajta.

Nem szólt egy szót, sem csak bejött, és leült oda ahol eddig Niall terpeszkedett.

Gyenge kezemet a sajátjai közé vette, és rám szegezte tekintetét.

- Liam ! - suttogta halkan.- Miért teszed ezt velem?

- Micsodát? - válaszoltam én is hasonló hangon.

- Ezt! Megbolondulok, ha ... ha neked bármi bajod lesz!

- Luccie! Most nagyon figyelj rám!Én nem sokára meg fogok halni!

- NEM !- vágta rá kiabálva.- NEM TEHETED EZT VELEM, VELÜNK! - kiáltott kétségbe esett hangon.

- Én nem tehetek róla, hogy nem bírja a szervezetem - A szememet lesütöttem , és a takarót kezdtem fixírozni.

- De igenis tehetsz róla! Küzdj ellene - sírta el magát, majd magához vonta a kezemet.

- Én küzdöttem! De nem megy tovább ... - motyogtam mindennél halkabban.

- DE MEGY! - kiáltott rám újra Luccie - HOGY TEHETED EZT VELEM? HOGY MONDHATSZ NEKEM ILYENEKET? - ordibált tovább, majd elengedte a kezemet, és sírva kirohant az ajtón.

Megbántottam ...

Talán, most láthattam utoljára Luccie-t, és még most is bántottam. Egy utálatos dög vagyok, aki csak a maga érdekeivel foglalkozik..

Megbántja azokat akiket igazán szeret , majd jól a lelkükbe is tapos. Ez vagyok Én , Liam Tomlinson ...

8.fejezet.~Vendégek.

Ismét itt! Köszönöm az előző fejezethez a 4 kommentárt, ne felejts el ITT sem kopmizni a végén!:)Nekem csak jól esnek ezek, ha pozitívak, ha negatívak!:)

Ajánlott zene: Kelly Clarkson - Dark side

8.fejezet.

 Egy hét elteltével a helyzet romlott, nem is kicsit.

2 napja nem bírok lábra állni. Gondolataim zavartak, arcom derűtlen. Csak fekszem az ágyban és meredek magam elé, meg néha a halkan szóló tv-re. Úgy érzem magam, mint valami öreg ember, aki utolsó napjait éli.19 éves vagyok, mégis 99-nek érzem magamat. Szó szerint versenyt futok az idővel.

Állítólag ma vendégeink érkeznek.Valami barátai a családnak... Érdekes, nekem egyik neve sem dereng. Lehet, hogy már a betegség miatt vagyok ennyire feledékeny, vagy mit tudom én.Gondolataim is teljesen össze vannak kuszálódva, őszintén már én sem tudom, hogy mit miért gondolok, és teszek.Olyan vagyok, mint egy élő holt. A nagypapám sincsen ennyire rossz állapotban mint .. én, pedig Ő már 80 éves.

Visszatérve ezekre a kedves vendégekre, kicsit félek, hogy mit fognak rólam gondolni.

Mi van , ha Anyu elfelejt nekik szólni rólam, és azt hiszik valami  elmebeteg vagyok?

Pár perc elteltével az ajtó kinyílt és belépett rajta Anyu , és 3 idegen ember.Egy nő , és két gyerek egy lány, és egy fiú. A lány  15-16 évesnek nézett ki, haja fekete volt, arca mogorva, undorodva nézett rám.A fiúnak szőke haja volt ami oldalra el volt zselézve , arca mosolygott, tökéletes ellentéte volt a lánynak.

- Ez ki? - kérdezte fintorogva a lány Rám mutatva.

- Sarah! - szólt rá erélyesen a nő. - Viselkedj!

- Jól van! Bocsánat , Én nem tudtam , hogy fogyatékosok is laknak itt!Inkább kimegyek , még rám támad.

- Légyszíves Maria neveld meg a lányodat, mert esküszöm megtépem - szorult ökölbe Anyukám keze  a nőre nézve,- akinek mint kiderült Maria a neve - és idejött mellém.

Végig simított arcomon, majd megpuszilta.

- Hogy vagy Drágám? - mosolyodott el.

- Miért kérdezi ezt mindenki? Nem látszik? Jól vagyok! Kirobbanó formában ...

- Jaj Kincsem - fogta meg a kezemet, és sajnálkozva nézett rám.

- Szóval Te vagy Liam, ugye? - jött közelebb a Szőke fiú. - Én Aaron vagyok! - nyújtott kezet mosolyogva.

- Szia! - rázta  meg a kezét - Én felállnék, de most nem éppen vagyok olyan állapotban, hogy ezt megtegyem.

- Semmi baj ! - rázta meg a fejét mosolyogva , majd hátrébb állt , és hagyta , hogy Maria álljon a helyére.

- Szervusz Liam ! Én Maria vagyok, Ő itt a fiam Aaron, és az a bunkó pedig a lányom Sarah, kérlek ne haragudj rá - magyarázott nagyban Maria, de Aaron közbe szólt:

- Szegény kicsit kettyós - bólogatott beletörődve a dolgokba - Agy beteg szegény, fogyatékkal élő - rázta a fejét - Túl sokat szív a barátnőivel - röhögött fel.

- Aaron - szólt rá figyelmeztetően Maria.

- Most mi van? - tárta szét a karjait.- Én csak az igazat mondom.

- Aha, jól van! - legyintett Maria.-Liam, tényleg ne haragudj a lányomra, neveletlen, elismerem.Nem akart megbántani, hidd el.Majd beküldöm bocsánatot kérni.

- Ne! - vágtam rá azonnal - Nem kell, nem haragszom rá - ráztam meg a fejemet erőtlenül.

Lehet, hogy mégis csak egész jó a lelkem ...

Ez a lány megalázott Anyám, és 2 idegen előtt, egy szavával, én pedig kis haragot sem érzek felé.

Minek haragudjak emberekre? Lassan úgy sem lesz miért, mivel meghalok, Ők pedig élik tovább az életüket. Addig jó, míg engem ér a megaláztatás, és nem azokat az embereket akik méltók még az életre.

én pedig, Isten szerint nem vagyok az, hiszen nekem sorsolta ezt az ütőkártyát, amivel kiüthetem a nyugodt kis életéből a családomat, fájdalmat okozhatok nekik, és gyötörhetem Őket vele.Mint valami sátáni lény ...

7.fejezet.~Miért?

Sziasztok ! Újra itt , egy friss fejezettel!:)

Előző fejezetnél 4 kommentárt kaptam , köszönöm őket , remélem , hogy ide is összegyűlik pár darab:$

Ajánlott zene : One Direction - I wish

Jó olvasást! Következő rész: Holnap után!!:)

7.fejezet.

.

Nem kellett volna tegnap kimennem abba a parkba ... Ismét egy rossz döntés.

Mikor onnan hazaértünk szinte beájultam az ágyba annyira rosszul lettem és egy köhögő roham jött rám .Azt hittem kiköpöm a tüdőmet.Szörnyű volt .

De túléltem.

Abban a pillanatban azt hittem , hogy most jött el az Én időm , de nem , mint látom Isten minden áron azt szeretné , ha szenvedjenek a család tagjaim miattam.

Én viszont nem szeretném ezt a sorsot nekik , hogy miattam történjen ez a sok rossz velük , nem érdemlik meg.Ők igazán jó emberek , ellentétben velem.

Lassan , nyöszörögve kezem segítségével ülő helyzetbe tornáztam magam az ágyon.

Kicsit szédültem , de egészen elviselhető volt ez az enyhe zavar a fejemben.A szobában félhomály uralkodott, a hold besütött az ablakon.Még egy nap eltelt amit végig feküdtem.

Egyik lábamat kiemeltem a takaró alól , majd a másikat.Ha már ma az ülés is nehezemre esik , és ezek a teljesen természetes mozdulatok, mi lesz holnap? Már járni sem fogok tudni?Ismét ez a bizonytalanság.

Kezeimmel löktem egyet magamon , hogy sikerüljön  felállni.

Mikor már a talpamon álltam eltöltött egy kis büszkeség ,állni még tudok.

Lábaimat egymás után rakosgattam előre , és mentem.

Elhagytam a szobámat , és lementem a nappali felé , mert hangokat hallottam onnan.

Betekintettem a tágas szobába , nem mentem be telesen , csak épp , hogy beláttam.

Anyu háttal nekem , arcát kezeibe temetve sírt a kanapén.

- Miért? - hallottam meg halk sóhaját . - Miért pont az én kisfiam?

Szóval már megint miattam sír.Talán Én vagyok az egyetlen ember , aki minden egyes mozdulatával fájdalmat okoz annak akit a legjobban szeret.

Egy szerencsétlen, béna vagyok!

Miért nekem kellett ezt a sorsot kapnom? MIÉRT?

Nem bírtam tovább uralkodni magamon, egy vastag könnycsepp gördült végig az arcomon.Nem szerettem volna tovább leskelődni Anyukám után, így inkább visszapártoltam a szobámba.Lerogytam az ágyamra , és sírtam, sírtam mert ezt én már nem bírom.A lelkem teljesen szét van szaggatva ! Nem bírom tovább !

Ezt a háborút elvesztettem, mondjuk általában minden háborút elvesztek.Elegem van a szenvedésből, elegem van a betegségből, elegem van az életemből. Elég volt, talán most már az öngyilkosság lenne a legjobb megoldás.

Hmm.. Avagy mégsem!Úgy is nemsokára elvisz ez az egész ... Ebben én már nem kerülök ki győztesként,Én már csak a vesztes lehetek.Erről az ön gyilkosságról mindig az egyik osztály társam jut eszembe, akit ha bármi rossz ért öngyilkos akart lenni.De az én okom teljesen más, nem egy pitiáner 1-es matematikából, hanem egy daganat, egy nagyon rossz indulatú daganat. 

Nem akarom ezt már tovább ragozni, egyrészt azért, mert már nem vagyok erre képes, más részt pedig, sosem voltam jó nyelvtanból.

Becsuktam a szememet, és próbáltam semmire sem gondolni, de ez nem sikerült.

Bármennyire próbáltam kiűzni gondolataim közül Édesanyám rázkódó testét a sírástól, nem ment.

Túl sok nekem, nem akarok tovább szenvedni ...

Hátradőltem az ágyamon, és magamra húztam a takarót.

Zayn múltkor azt mondta, hogy a remény sosem hal meg . Ez igaz, de az én esetemben remény? Egy cseppnyi sincs.Az orvosok szín tisztán a szemembe mondták: Heteim vannak hátra.

Így élni? Tudatában lenni annak a ténynek, hogy az életed már egy falatnyit sem ér? Különösen erősnek kéne lennem ahhoz, hogy ezt túléljem, míg el nem jön a beteljesülés, igen erősnek..

De Én nem vagyok erős, sőt ... Kimondottan gyengének mondanám magamat.Igaz, eddig kihúztam egy halálos betegséggel a lelkemben, és testemben is egyaránt, de akkor is!Én állítom, hogy vannak nálam sokkal erősebb, és kitartóbb emberek.Vannak akik túlélik a rákot, de vannak akik nem.

Ha a statisztikát nézem, akkor úgy mondanám az esélyem a túlélésre megüti a 0%-ot.

Vannak akik makacsul állítják, hogy erős vagyok, túlélem, mint például itt van Louis, aki rútul bízik bennem, és abban, hogy megélem .

- Louis! - mondtam ki hangosan a nevét , majd megfordultam az ágyon, és a párnába nyomtam a fejemet.

Ismét sírni kezdtem. Muszáj volt kiadnom magamból a feszültséget.Zokogtam, zokogtam amíg csak lehetett, és talán zokogni is fogok.Nekem elég volt! Elég volt! Talán örök időkre!

6.fejezet.~Zayn.

Az előző fejezethez igen szép számú kommentárokat kaptam!:)És rendszeres olvasók is gyarapodtak , ami nagyon jól esett.Reményeim között van , hogy ide is jön 5-6 kommentár , mert igenis érdekel a véleményetek!:))
Alul se felejtsetek el szavazni , értem ezt a : Tetszik , nem tetszik gombra!!:)
Mint mindig ajánlott zene:  Miley Cyrus-The climb




6.fejezet.

Tegnap előtt Luccie azt mondta, hogy nem akar elveszíteni.Azaz igazság, hogy Én sem Őt.

Igazából senkit nem akarok, de talán , ha jobba belegondolok , én nem is vesztek el senkit.Csak Ők engem ... majd mikor eljön az ideje .

Tegnap voltunk kemoterápiás kezelésen, az orvos szín tisztán a szemembe mondta , hogy ezzel már semmire nem megyünk.Anya egész végig sírt hazafelé vezető úton, miattam ... Azzal, hogy én élek elkeserítek egy csomó embert, és csak fájdalmat okozok nekik.

Sokszor eszembe ötlik, hogy mi lehet apánkkal, már vagy egy fél éve Kanadába utazott, mert ott kapott munka lehetőséget.A munkája miatt, szerintem Anyu még az én állapotomról sem tudja tájékoztatni  ,mert egész áldott nap dolgozik.Abban az egy dologban biztos vagyok, hogy mielőtt elvisz ez a betegség, el szeretnék köszönni tőle.

- Nagy levegő, kifúj beszív - nyugtatgattam magamat halkan.

Megint az ágyba kényszerültem , mivel tegnap volt egy kritikus pontom, de túléltem  a dolgokat.

Anya, Louis és Luccie szerint is 2 nap alatt az eddigi súlyomból is leadtam.Lassan már anorexiásnak lehet nyilvánítani.

Ha tükörbe nézek, csak egy sovány, elkeseredett, megsavanyodott, beteg fiút látok, aki küzd az életéért, de hamarosan felemészti a betegség.

Őszintén, ma már abban sem vagyok biztos, hogy járni tudok.

Tudom, ezt már sokszor megemlítettem, de ez a bizonytalanság annyira nyugtalanító, és kiszámíthatatlan, hogy csak találgatni tudok.Semmi nem biztos az  életemben már, sőt már az életem sem az.

Gondolataim özönét egy halk, csöndes kopogás zavarta meg.

- Gyere - szóltam nyugodtan, majd az ajtó felé fordultam, már amennyire fekve ezt meg lehet tenni.

Az én jó barátom Zayn lépett be rajta.Hajában elől ugyan az a szőke csík, mint pár hete, arca ugyan olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott, és kezén, még mindig a nevezetes tetoválások.

- Hogy vagy haver? - ült le az ágyam szélére, a lábamhoz, így pont egymásra láttunk.

- Nyugtalanul - suttogtam.

- Ugyan miért? - húzta fel a szemöldökét, majd elmosolyodott.

- Én abban sem vagyok biztos, hogy a holnapot megélem - hangoztattam a már oly sokszor emlegetett mondatot. Zayn szeme szomorúságot tükrözött, majd annak helyét átvette egy vad tűz.

- Ne mondj ilyeneket! A remény sosem hal meg! - válaszolt elszántan.

- Ezt melyik filmből vetted? - mosolyodtam el bíztató szavain.

- Liam! Olyan kishitű vagy! Nem is értem miért vagytok Louissal testvérek! Te azt hangoztatod, hogy meg fogsz halni, Ő pedig azt, hogy túl éled.

- Ebben most nekem lesz igazam ...

- A-a. Ha nem vetted volna észre általában Louisnak van igaza, ezekben az időkben.

- Igaz - El kell ismernem, Louisnak szavai mostanában be szoktak jönni, és okosakat mondd.

- Amúgy pedig ... észrevetted? - Zayn oldalra döntötte a fejét, és úgy nézett rám - Észrevetted, hogy mennyire megváltozott a bátyád, mióta kiderült a betegséged? Felelősség teljes lett. Poén? Talán már nem is szerepel a szótárában ez a szó.

- Igen, észrevettem.

- Ezt beszéltük múltkor Niallel, és Harryvel, hogy mekkorát változott.

- Pontosabban?

- Hát, már mondtam.Nem viccelődik, mintha valami láthatatlan erő megölte volna  a humorát.Néha Niall poénjain elmosolyodik, de az is ritka.Utoljára talán 2 hete láttam mosolyogni.Nagyon komoly szokott lenni, mindig.Tegnap Harry hívta, hogy menjen el vele bulizni, Louis pedig csak annyit mondott neki, hogy most nem ér rá, és nem ment el.Régen egy bulit sem hagyott volna ki.

- Ebből is látszik, hogyha nem lennék senkinek sem lenne semmi baja, és boldog lenne - sóhajtottam fel.

- Annyi baromságot vagy képes összehordani - rázta a fejét Zayn.

- Én? Hát nem tudom ..

- Szerintem hagyjuk! Nem jössz ki velem a parkba sétálni? Nem ártana neked egy kis friss levegő.

- Mehetek, feltéve , ha ott nyiffanok ki akkor a hátadon haza hozol.

- Li-am! - mondta ki szótagolva a nevemet - Esküszöm fejbe kólintalak, ha még egy ilyet meghallok, már értem mivel készíted ki Louist.

- Oké .. - válaszoltam, majd felültem az ágy szélére, óvatos mozdulatokkal álltam fel, és a szekrényem felé vettem az irányt.Talán nem a legjobb ötlet most sétálni menni , nem érzem magam valami fényesen, de Zaynt sem szeretném megbántani.

Ebben az esetben viszont azaz elv érvényesül, hogy nekem már úgy is teljesen mind egy .

Kivettem rendes ruhát a szekrényből, és magamra öltöttem.Zayn csak vigyorogva figyelt.

- Mehetünk? - kérdezte mikor úgy látta, hogy elkészültem.

- Akár .. - motyogtam halkan, majd követtem kifelé az ajtón.

- Hova, hova? - állított meg a nappaliban Anya.

- Csak sétálni megyünk a parkba. Itt van szemben a házzal, semmi baja nem lehet egy kis friss levegőtől, maximum kitisztul a tüdeje.

- Menjetek, de ha bármi baj lesz azonnal gyertek haza!

- Nem lesz semmi baj - nyugtattam meg Anyát, majd kicsit  tántorogva, de követtem Zaynt .

5.fejezet.~ Tettek.

Nagyon köszönöm az előző fejezethez a 6 kommentárt , nagyon jól esett!!:)

Öhm.. remélem , hogy most is kapok pár kommentárt..:) Szülinapi ajándéknak!:) Mert ma van , tudom , hogy közérdekű :DD Bocsi , de ezt muszáj volt megosztani , mert tök jó kedvem van! :)

Akkor mint mindig ..ajánlott zene : One Direrction - Summer love.

5.fejezet.

Mit sem törődve Louis kérésével az íróasztalomhoz léptem , és előhúztam egy papírt , meg egy tollat.

Úgy érzem , hogy ennek is eljött az ideje...

A papírral a kezembe az ágyamhoz mentem , majd egy mappát vettem magamhoz , hogy legyen valami kemény amin írhatok és nem szakad el a papír.

Soha eddigi életemben nem gondoltam erre.

Sosem gondoltam volna , hogy 19 évesen azon kell törnöm a fejemet , hogy hogyan fogalmazzam meg a saját végrendeletemet.

Egy normális 19 éves , akinek semmi egészségügyi gondja nincsen bulizni jár , éli az életét , Én pedig egy lappal ülök az ágyon,  rákosan , és a végrendeletemen töröm a fejemet.

Egyáltalán nem is értem , hogy ezt a jegyet Isten miért nekem osztotta.Tudom ,voltak rossz húzásaim a múltban , de kinek nem? Minden ember hibázik . Néha elgondolkodom rajta , hogy én valóban ekkorát hibáztam , hogy ilyen kegyetlen büntetés jár érte? Valóban ilyen nagy lenne a bűnöm , amiért halállal kell fizetnem?Nem hiszem , ez talán csak a sors furcsa fintora.az is lehet , hogy Isten hibázott . Nem , az lehetetlen , hiszen Ő Isten , Ő sosem hibázik.Okkal adta nekem ezt a kártyát , ami számomra sajnos érthetetlen marad , talán halálom napjáig.

Remegő kezembe emeltem a tollat , majd lassú mozdulattal a papírhoz érintettem a tollat , és írni kezdtem. A lap , csak úgy sercegett a toll alatt.

Az A4-es lap mind a kettő oldalát teljesen teleírtam a gondolataimmal , azt hiszem sikerült elég hivatalosan fogalmaznom.Sosem voltam egy költő lélek , de talán ez még nekem is sikerült.

Miután végeztem az írással a papír aljára odafirkantottam a dátumot , majd felkeltem az ágyamról , és a polchoz léptem , ahol még az általános iskolai kötelező olvasmányaim voltak.

Fogtam egy könyvet , amiről már a borító is hiányzott , és beleraktam a végrendeletemet félbehajtva.Nagyot sóhajtottam , majd visszatettem a könyvet a polcra , és elhagytam a szobámat.

Ne tudtam , hogy mit csináljak , igazából semmihez nem volt kedvem.

Kicsit elkalandoztam , azon , hogy mit is csináljak , majd végül úgy döntöttem , hogy meglátogatom Luccie-t.

Elcsoszogtam a szobájáig , majd bekopogtam.

- Gyere - hallottam meg unott hangját , mire Én benyitottam.- Liam - lett egy nagy mosoly az arcán.-Hát te?

- Gondoltam meglátogatlak - rántottam vállat , majd leültem mellé az ágyára.- Mi jót csinálsz? - érdeklődtem.

- Bámulom a tvt - tápászkodott fel eredeti helyéről.

- Aha ..

- Hmm ... - Luccie felnézett a polcára , majd odaszökdécselt , és levett egy társasjátékot. - Ugye játszol velem? - villantott egy díj nyertes vigyort.

- Ha szeretnéd - viszonoztam a mosolyát .

Luccie elhelyezkedett velem szemben az ágyon , majd kirakta a táblát.

- Kék vagy piros? - húzta össze a szemöldökét.

- Piros - Kezemet orra alá dugtam , Ő pedig beleejtette a piros bábukat.

Mind a ketten felállítottuk a start mezőre a kék és piros figurákat , majd elkezdődött a játék.

- Na várj - emelte magasba az ujját.- Ha én nyerek egy hétig Louis a csicskám lesz , a te felügyeleted alatt , viszont ha te nyersz , akkor Én leszek a te csicskád egy hétig.

Nem akartam azt mondani , hogy talán meg sem élem ezt a hetet , ezért inkább csak bólintottam egyet , majd folytattuk a játszmát.

Egy jó 15 perc elteltével Én álltam nyerésre.Nem tudom , hogy Luccie , most direkt hagy nyerni , vagy tényleg így hozta a sors , hogy én vagyok előnyben.

- Luccie , gyere kicsit - nyílt ki az ajtó. - Liam! Te mit keresel itt? Még rosszul leszel! Azonnal menj vissza a szobádba! - nézett rám villámló szemekkel Anyu.

- Nem megy sehova , míg vérig nem aláztam! - makacskodott Luccie , majd lépett egyet a bábúval.

- Mi bajod? - értetlenkedett Anyu.- Miért akarod bántani?

- Játszunk - mutogattam a táblára.- Ha befejeztük , akkor visszamegyek - Csak fél szemmel tekintettem Anya felé , aki csak bólintott , majd kiment.

Luccie-val folytattuk a játszmát .

- Nyertem - vigyorodtam el, végre egy kis öröm az életemben.

- Hát ez nem éri - borította fel a táblát tettetett sértődéssel a hangjában Luccie. - Biztos csaltál.

- Valószínű - ráztam a fejemet.- Láttad volna ha csalok , de most nem állok le veled vitázni.

- Hát képzeld én sem veled - nyújtotta rám gyerekesen a nyelvét, majd elkezdte összepakolni a játékot.

Miután elpakolta a dolgokat, visszaült mellém.

Pár pillanatig csak nézett rám, majd megszólalt:

- Liam, én nem akarlak elveszíteni - Közelebb jött, és átölelt, úgy szorított magához, mint aki soha nem akar elengedni.A sírás kerülgetett, nagyokat nyeltem, és próbáltam visszatartani a kigördülni készülő sós cseppeket.

- Nem fogsz - hazudtam remegő hangon, majd becsuktam a szememet, és én is öleltem húgomat.

Kis pontok az életemben, mégis ezek jelentik talán a legtöbbet.Nekem egy testvéri ölelés nagyon sokat jelent, így tudják velem igazán éreztetni, hogy szeretnek.

4.fejezet.~Testvéri szeretet.

4.fejezet.

Nagyon örültem a 5 kommentnek amit kaptam , és a rendszeres olvasóknak is!:)

Remélem , hogy ide is jön pár komi..

Mint láthattátok kiraktam egy chatet az oldalra , és kiírtam , hogy mikorra várhatók a friss részek.

Remélem , hogy elégedettek vagytok velem!

Ajánlott zene: One Direction- Little Things

Louisnak igaza lett, nem kellett volna elmennem arra a próbára.Miután onnan hazaértünk szörnyen rosszul lettem.Mozogni is alig bírtam.Azonnal ágyba fektettek, és ápolni kezdtek.Persze a anyai szidást sem úsztam meg, ráadásul még Luccie-tól, és Louis-tól is kaptam.Louis a fejemhez vágta, hogy ismét igaza lett.

Szóval 2 napja fekszem itt.Már abban sem vagyok biztos, hogy fel tudnék állni.

- Liam! - hallottam meg Louis hangját, az ajtó felé döntöttem a fejemet ahol a tekintetem találkozott testvéremével.A gurulós székemet az ágyam mellé húzta, és pár pillanatig figyelni kezdett, majd megszólalt:

- Hogy vagy?

- Tűrhetően - sóhajtottam egy mélyet.

- Nem vagy éhes? - jött a kérdés özön.

- Egyáltalán nem - ráztam a fejemet ( már amennyire tudtam ).

- Anya szerint az utóbbi 3 hétben semmit nem ettél.Ez így nem mehet tovább.Az embernek szüksége van táplálékra.

- De nekem nem menne le a torkomon ...

- Dehogynem! - bíztatott Louis, majd elhagyta a szobámat, és egy nagy tálcával tért vissza.

Az étel látványától elfintorodtam.

- Mi ez ? - kérdeztem halkan.

- Ez étel, Drágaság- forgatta meg a szemét Lou, majd elém helyezte.

- Biztos, hogy nem fogom megenni.

- Akkor megetetlek - jelent meg egy huncut mosoly az arcán, mire az én szemeim kitágultak.

- Kérlek, ne kínozz már! Így is halálomon vagyok!

- Liam! - torzult el az arca, majd szeme sarkából igen ijesztően nézett rám. - Ilyet még egyszer meg ne halljak, mert a puszta kezemmel csavarom ki a fejed a helyéről.

- Talán még az is kegyesebb halál lenne ...

- LIAM! - kiáltott fel. - Fogd már fel, hogy meg fogsz gyógyulni.

- Avagy nem .

- Olyan negatív vagy!

Louis hátradőlt a székeme , majd színpadiasan az ételre mutatott.

- Kezdjél el enni, vagy tudod mi lesz.

Nagy nehezen, de sikerült ülő helyzetbe tornáznom magamat, majd ölembe vettem a tálcát.

- De mi ez ? - szenvedtem csöndesen, de ekkor még nem  tudtam, hogy van ennél nagyobb kín is.

- Jaj Istenem! Teljesen mindegy egyél! - válaszolt Louis szigorú hangon, majd várakozóan nézett rám.

Fintorogva, de megfogtam a kanalat ami ehhez a főzelékhez volt, majd a számhoz emeltem a meleg trutyit.

- Látod? Megy ez neked - Louis arcán egy hatalmas vigyor virított.

- Ja, hát szuper.Ez így olyan rossz.Nem vagyok éhes, de belém tömitek.

- Nem, nem - legyezett ujjával a levegőben, mire én kíváncsian tekintettem rá. - Nem mi tömjük beléd, magadtól eszel.

- De kényszerítve vagyok.

- És? Így is teljesen le vagy fogyva, fogadok , hogy nem vagy több 40 kg-nál.

- Fogadunk? - néztem a szemébe, mire Louis csak vállat rántott, és ismét kiment a szobámból.Egy mérleggel a kezeiben tért vissza.

- Parancsolj. Lehet ráállni.

- Louis, én abban sem vagyok biztos, hogy fel tudok állni.

- Ne legyél ilyen kis hitű.

- Ha ráállok arra a valamire, akkor nem kell ezt megennem? - mutattam a tányérban lévő maradék főzelékre.

- Mindenféleképpen meg kell enned , addig nem is állsz fel onnan.

- Aj - nyavalyogtam, majd kanalaztam tovább.

Mikor végre megettem a főzeléket akkor Louis segített talpra állni.Igen furcsa volt 2 nap fekvés után, újra lábon.

- Mondtam én, hogy tudsz állni - engedett el Louis.

- Ez eddig rendben, de abban már ne reménykedj, hogy járni is.

- Dehogynem.Na iparkodj - mondta, majd messzebb rakta azt a fránya mérleget.Óvatosan tettem egy lépést a mérleg felé .Szerencsére nem vesztettem el az egyensúlyom így simán elsétáltam a mérlegig és ráálltam.

Viszont amit az a szerkezet mutatott igen vészjósló volt.

Tavaly előtt 75 kg voltam, most meg mindössze 43. Ez elkeserítő.

- Jesszusom - fogta Louis a homlokát.- Szerintem Luccie is nehezebb nálad.

Szégyenkezve leléptem a mérlegről, és az ablak felé vettem az irányt.Már csak egy kórházi pizsama kéne ahhoz, hogy igazán nyomorultul érezzem magamat.

Gondolataimat egy telefon csörgés szakította félbe.Louis előkapta a zsebéből a telefonját, majd beszélni kezdett.

- Szia Harry! De most .. Jó, megyek - sóhajtott fel, majd rám emelte tekintetét.-Szia.

- Gondolom menned kell - indultam vissza lassan az ágyamhoz, és visszafeküdtem eredeti helyemre.

- Igen, de de idefigyelj, Öcsi.Nem szeretném ha szomorkodnál.Járkálj kicsit a házba, nem jó, hogy egész nap itt fekszel.

- Jól van - motyogtam , majd ismét lábra tornáztam magamat.

- Jó legyél - intett még egyet Louis az ajtóból, és már itt sem volt.

3.fejezet.~Egy hang.

Újra itt egy nap kihagyással!
Mivel nagyon boldoggá tettetek ezzel a 10 tetszikkel az előző fejezeténél , ahol ráadásnak kaptam 6 kommentárt (*-------------*) , így gondoltam meghozom a következő részt , hiszen megérdemlitek!:)
Nagyon örülnék , ha a fejezet végén megajándékoznátok pár véleménnyel!
Először is egy kis zene!

Ajánlott zene:

Ezt a kis videót ( ami nem lett a legjobb ) külön ide csináltam! (:

  A napok egymás után rohantak előre, az én állapotom meg egyre rosszabbodott.A legjobban annak örülök, hogy még járni van erőm.

Az utóbbi napokban sokszor elgondolkoztam azon, hogy mennyivel jobb lett volna, ha meg sem születek.Igen, ezt a megvadult tinik szokták mondani, akiknek semmi egészségügyi gondjuk nincsen, egyszerűen csak nem jönnek ki a szüleikkel.Én úgy érzem nekem van okom ezt mondani.Ha én nem lennék nem kéne szenvednie a szüleimnek, a testvéreimnek, és nekem sem.Azt hiszem én vagyok a család fekete báránya.Minden miattam történik, csak hogy helyesbítsek, minden rossz.

- Elmentünk próbálni! - hallottam meg Louis hangját, majd egy ajtócsapódást.Csalódottan az ablakhoz léptem és figyeltem őket, ahogy elhajtanak a kocsival.Lehajtottam a fejemet , a könnyeim ismét folyni kezdtek.Még egy próba nélkülem .. lassan már nem is tartozom a bandához.Olyan rossz érzéssel tölt el ez az egész.

Egy csődtömeg vagyok ...

De mi lenne ha ...

Egy hirtelen ötlettől vezérelve arrébb léptem az ablaktól, majd szekrényemből kivettem egy csőfarmert és valami jól kinéző pólót, és magamra kapkodtam a ruhákat.Már indultam is az ajtó felé, de az előszobában lévő tükör előtt megtorpantam.

Végignéztem magamon .. ez így nem lesz jó.

Visszamentem a szobámba, majd egy sapkával a fejemen tértem vissza.Azt hiszem így már mindjárt más.

Míg van erőm járni, használjuk ki az életet.

Kiléptem a házból, gondosan bezártam magam után az ajtót, majd hívtam egy taxit.Szerencsére Anyu elment vásárolni, így észre sem fogja venni, hogy eltűntem, maximum akkor mikor visszaér.

Mikor a taxi leparkolt a próbaterem előtt,  fizettem neki, majd kiszálltam és bementem.Amikor beléptem a próbaterembe egy ismerős dallam szólalt fel.

Úgy döntöttem, egy ideig kintről figyelem a próbát.A fiúk éppen a Live while we're youngot énekelték, mikor Louis a földhöz vágta a mikrofonját.

- Hát nekem így ez nem megy - ült le a földre.

- Mi, hogy? - lépett mellé Zayn.

- Hát, így nem az igazi, Liam nélkül.-Igazán jól esett, hogy ezt mondja.

- Ebben mind egyetértünk, de Liam beteg - Csodás, ismét emlékeztettek.

- De .. akkor is. Én nélküle nem akarom ezt csinálni ! - Louis úgy ült a földön, mint egy durcás kisfiú.

- Jogos - sóhajtott Harry.

Ekkor döntöttem úgy, hogy megmutatom magamat.Óvatosan kinyitottam a terem nagy ajtaját és beléptem.

- Sziasztok! - köszöntem , mire beállt a csend.

- Te mit keresel itt? - hasított Louis döbbent hangja a levegőbe.

- Idejöttem - rántottam vállat.

- De, minek? Nem lehetsz ekkora hülye. Komolyan arra játszol, hogy az állapotod egyre rosszabb legyen? - nézett rám nagyon csúnyán Louis.

- Nem!Én semmire nem játszom, én egyszerűen csak ... énekelni szeretnék ! - válaszoltam mit se törődve ingerült hangjával.

- Te csak ne akarj énekelni! Gyere! Hazaviszlek! - állt fel egy gyors mozdulattal, majd felém indult.

- Nem megyek haza! - jelentettem ki magabiztosan.- Lehet, hogy talán a mai nap az utolsó mikor még van erőm lábra állni, hát hadd használjam ki.

- Ilyeneket még ne is gondolj ! - szidott meg Louis.

- Lehet, hogy igaza van - súgta neki, kicsit hangosan Harry , mire Louis félre lökte. Harry meglepődve észlelte, hogy a földre került.- Hagyjad már kicsit élni! - nézett Louisra, majd rám.

- Szerintem is. Egy kis énekléstől még senkinek nem lett semmi baja - bólogatott egyetértően Zayn.

- Én is így gondolom - húzta el a száját Niall, majd felemelt egy mikrofont, és a kezembe adta.

Önkéntelenül vigyorodtam el. Olyan jó érzés a kezemben tartani ezt a tárgyat.Mintha ismét hazaértem volna, olyan volt ez a röpke pillanat.

- Látod, hogy örül neki? - karolta át a vállamat Zayn, és rám vigyorgott. - Mint egy ovis a nyalókának.

- Remek hasonlat - szellemeskedett Louis, majd megforgatta a szemét és mellém állt.- Biztos jól vagy?

- Ha nem lennék jól, akkor valószínűleg itt sem.

- Akkor .. - kezdett el mutogatni , majd Ő is felemelt a mikrofont.

A zene újra beindult, én pedig énekelni kezdtem.Ez az egész olyan volt, mintha egy nagy vödör vizet öntöttek volna a nyakamba, teljesen felfrissültem tőle.Nem is értem, hogy tudtam eddig meglenni nélküle.Iszonyú minden ami itt van, főleg az a tudat, hogy talán ma énekeltem életemben utoljára.

Én valahogy már nem tudok olyan pozitívan gondolkodni, mint mások. Nem sok ember van aki túlél egy rákot ...

2.fejezet.~Ajándék.

Sziasztok!Meg is hoztam a friss fejezetet.Előre szólok, hogy itt nem azon van a lényeg, hogy a fiúk híresek,és ide,meg oda járnak turnéra ,meg egyiknek sincsen itt 'csaja'.Az első fejezet csupán egy kis betekintés volt.Itt már elkezdődnek az izgalmak.


2.fejezet.

Attól a naptól fogva, hogy tudomást szereztem a betegségemről, az életem teljesen megváltozott.Mindenki úgy bánik velem a bandában, mint egy kis óvodással, és óvnak minden bajtól.Az orvos szín tisztán megmondta, ennek a turnézásos életnek véget kell vetni, de ez nekem nem menne.Nekem ez az életem.Nem tudnám csak úgy otthagyni a bandát.Az egész világ számít ránk, nem hagyhatom cserben őket.Előttünk az élet ... vagyis, jobban mondva előttük az élet.

Próbálok nem sokat betegségemre gondolni, de sajnos Louis aggódó testvéri tekintete mellett nem tudom elfelejteni akár egy másodpercre sem ezt az egész zűrzavart.A kemoterápiás kezelések miatt a hajamat kénytelen voltam levágatni, mert , hogy néznék már ki félig kopaszon?

Utálom ezt az egészet, utálom, hogy ez velem történik, gyűlölök mindent!

Megráztam a fejemet, és felsóhajtottam.

- Hogy vagy öcsi? - ült le mellém Louis az ablak párkány alá.

- Ramatyul - feleltem halkan.

- Hidd el , minden rendben lesz ! - húzott magához közelebb, és átölelt.Mit ne mondjak? Jól esett tőle ez a törődés.Mégis csak a testvérem.

- Na - simogatta meg fejemet - Gyere! -húzott fel.

- Hova megyünk?

- Én próbálni te pedig alszol egy nagyot.

- De ...

- Nincsen semmi de!

- Én is szeretnék próbálni, tudtommal én is a bandához tartozom! - álltam ki véleményem mellett.

- Neked talán jobb lenne ha nem ugrálnál , és nem erőlködnél!

- Nem! - jelentettem ki magabiztosan. - Én igenis próbálni fogok - makacskodtam.

- Hát akkor kénytelen leszek elintézni a banda feloszlását!

- Ezt te sem gondolod komolyan! Ne az én érdekeimet tartsd a szemed előtt hanem azt a sok ezer rajongóét! - szálltam vitába testvéremmel.

- Már elnézést! Igenis a Te érdekeidet tartom szem előtt, mivel beteg vagy, halálos beteg!

- Köszönöm, hogy ismét figyelmeztettél, egy percre sem hagyod, hogy elfeledkezzek róla - kiabáltam vele, majd éreztem, hogy az érzéseim felülkerekednek rajtam, és kigördülnek a könnycseppjeim.A földre rogytam, fejemet a kezeimbe temettem és sírtam.Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, átadtam magam a szenvedésnek, és zokogtam, zokogtam a lehető leghangosabban.Még az sem érdekelt , hogy férfi vagyok, és most úgy viselkedem mint valami kisfiú.Nem tudott érdekelni , muszáj volt kisírnom magamat.

- Ne haragudj rám ! - térdelt le elém Louis.

Óvatosan felemeltem a fejemet és könnyeim fátylán át a szemébe néztem.

- Nem haragszom! - ráztam meg a fejemet - De kérlek, hagyj egyedül kicsit !

- Persze - suttogta, majd kezeit tördelve felállt, és távozott a szobámból.

Igen, az én szobámból.Otthon kell lennem emiatt az idióta betegség miatt.Gyűlölöm, de ezt már sokszor hangoztattam.

Louisék is a városban tartózkodnak , igen megint csak jól olvastátok, városban, mivel miattam - megint miattam - Londonba költöztünk, mert itt közelebb van a kórház.

A szüleim mindent megtesznek a gyógyulásom érdekében, de az orvosok így sem mondanak semmi biztatót.

Ez az egész nagyon megterhelő.A legtöbben nem gondolnák, hogy ilyen történhet velük, ráadásul 19 évesen.

Felálltam a földről, és lassú léptekkel az ablakhoz  húztam egy széket, és a házunkkal szemben lévő játszóteret kezdtem tanulmányozni.

Több mint 10 kisgyerek játszadozott boldogan, régen én is ilyen voltam.Anyukám szerint mindig eljátszottam egyedül, magamban a kisautóimmal, amik még mindig a szobámban vannak valahol.

Tényleg ...

Feltápászkodtam a székből, és az ágyamhoz léptem, alóla kihúztam egy cipős dobozt.Felnyitottam a tetejét és kiemeltem belőle egykori naplómat.

Voltak fura hóbortjaim , mint például ez a naplózás.

Kinyitottam a könyvecskét, aminek az első lapján ez a felirat szerepelt gyöngy betűkkel : Liam Tomlinson naplója. Végigsimítottam a lapon, majd lapozgatni kezdtem benne.

Pár érdekes dolgon önkéntelenül is elmosolyodtam.A lapok különböző képekkel voltak díszítve, rólam , Louisról, és Luccie-ról is.Majd az utolsó oldalon .. egy 4 hónappal ezelőtti írás : 'Beteg lettem.'

Nagyot levegőt vettem, majd visszaraktam a naplót a cipős dobozba, majd gondosan visszatoltam az ágy alá.

Talpra álltam, majd kimentem a szobámból.Anya ismét a konyhába sürgött-forgott, mint mindig.

- Hogy vagy, Drága? - kérdezte mikor meglátott.Én erre csak egy váll rántással feleltem, majd leültem az egyik konyha székre. - Nem vagy éhes?

- Nem - ráztam a fejemet.

- De ... - lett szomorú a hangja - Egy hete alig eszel valamit, ha így folytatod el fogsz fogyni.

- Így is elfogok  - motyogtam halkan.Anya mintha meg sem hallotta volna folytatta a főzőcskézést.

- Liam! - hallottam meg Luccie hangját, majd éreztem, hogy hátulról átkarol és egy puszit nyom az arcomra. - Hoztam neked valamit ! - húgom vigyorogva elém lépett és a kezembe rakott egy nyakláncot.

- Ez micsoda? - húztam fel a szemöldökömet.

- A tied!Vedd fel! - bólogatott.

A nyakláncon egy  szép medál lógott, amin egy nyíl lógott, és ahogy felvettem, pont a szívem felé mutatott.

- Köszönöm szépen ! De miért is kaptam? - érdeklődtem kedvessége felől.

- Csak úgy! - rántott vállat semlegesen, majd elszökdécselt.

- Kedves volt tőle! - fordult felém mosolyogva Anyu, majd rám kacsintott.

- Igen - erősítettem meg, majd felálltam és inkább visszamentem a szobámba.

1.fejezet.~Kezdetek.

1.fejezet.

Pár éve még nem gondoltam volna, hogy az életem így megváltozhat. Louisnak megint igaza lett, furcsa módon.Elmentünk erre az x-faktor válogatóra, és hirtelenjében csak azt vettem észre, hogy az élő show-ban állok másik 4 fiú oldalán.Soha életemben képzelni sem mertem volna ezt az egészet.

Szeretek visszaemlékezni arra a napra mikor Louis bejelentette, hogy el szeretne indulni az x-faktorban ráadásul, velem és Niallel.

A telefonomat az ágyam végébe hajítottam, majd lementem a lépcsőn Édesanyám szólítására.

- Liam! Már vagy 10 perce neked kiabálok! - szidott meg Anyu.

- Jó, bocsánat, nem hallottam - védekeztem nagyot sóhajtva .- Mit szeretnél?

- Megkérhetlek, hogy menj el a sarki kisboltba?Itt a lista - nyomott a kezembe egy papírkát , majd vissza is tért a konyhába.

Anyu az egész napját szinte a konyhában tölti. De ezt mi természetesen nem bánjuk, mivel kiéli szakácsi, és cukrászi tudományát, ami csak a javunkra válik, mert mindig van valami finom sütemény estére, meg a napi betevő.

A papírt zsebre vágtam, majd az előszobába mentem és a lábamra húztam a cipőmet.Kiléptem az ajtón, és nagy léptekkel megindultam a bolt felé.

Szerencsére nincsen messze a bolt a mi házunktól, 5 perc mindössze.

Mikor a bolthoz értem benyitottam, és hangosan köszöntem az ismerős arcnak.

- Szervusz Liam ! - köszönt vissza Tamara, majd belemerült a leltározásba.

Nem akartam nagyon  elhúzni ezt a bevásárlást, így gyorsan bedobáltam a dolgokat amik a listán voltak, majd fizettem, és már indultam is haza a szatyrokkal a kezemben.

*~*~*

- Itt a cuccos! - dobtam le a zacskókat a konyha asztalra.

- Ez úgy hangzott, mintha valami drogokat hoztál volna - csapott a vállamra Louis.

- Honnan veszed, hogy nem azok?

- Liam! Ilyenekre még ne is gondolj! - szidott le megint engem Anya.

Igen! Mostanában nagyon meghúzom magamat, kétszer meggondolom, hogy mit mondok, és kinek.

Még mindig szégyenlem magamat a múltbeli események miatt.Igaz, eltelt már azóta egy kerek év, de bennem még mindig él ez a csúnya dolog amit tettem.Minden egyes percét megbántam a múltamnak .Hát igen ...

Nem csoda, hogy ezt mondom, azt hiszem manapság a legtöbb ember így van a múltjával.

- Beszélnem kell veled, öcsi - karolta át a vállamat Louis, majd ilyen pózban indultunk meg a kanapé felé.-Ülj le! Ehhez idegek kellenek.

- Louis, több mint 17 éve veled élek egy házban!És azt hiszed , hogy nem szoktam még meg , hogy hozzád mindig idegek kellenek?- ráztam a fejemet.

- Hát, jó! Akkor mondhatom?

- Persze - bólintottam .

- Arra gondoltam, hogy elindulhatnánk az x-faktorban!

- Támogatlak! - csaptam a vállára , majd felálltam és elindultam az emeletre.

- De, Liam .. ne menj már el! - követett a szobámig, mint valami pincsi. - Olyan nehéz eset vagy!

Próbáltam becsukni a szoba ajtómat, de Louis az útba rakta a lábát, majd kifeszítette az ajtót, amit belülről tartottam.

- Kérlek! Engem hagyj békén ezzel! 1. Semmi kedvem ehhez. 2. Esélyünk, hogy ezzel bármire megyünk egy az ezerhez, és 3.Nem tudok énekelni! - hangsúlyoztam ki magabiztosan a 'nem ' szót.

- De tudsz énekelni! - szállt velem vitába.Mintha okosabb lenne, mert Ő a nagyobb.

- Nem tudok!

- Akkor is benevezlek! - rántotta meg a vállát, majd elhagyta a szobámat.

- Meg ne próbáld - morogtam  már csak magamnak.

Ez egyszerűen fantasztikus! Louis ismét akcióba kezdett.Sosem bírtam felfogni, hogy honnan jönnek neki spontán ilyen agya ment ötletek.Még hogy x-faktor!? Még viccnek is rossz.

Amúgy is ez az egész x-faktor egy badarság, az egész csak megvan rendezve.Az addig oké, hogy a sok buta ember szavaz, mert azt hiszi, hogy a versenyzőt segíti ezzel, mikor nem, mert csak a csatornának jön belőle pénz ahol fut a műsor.Az emberek annyira kishitűek, és naivak.

A másik fele ennek az egésznek pedig az, hogy mit csinálnánk mi ekkora hírnévvel, mint Justin Bieber, vagy Madonna ? HA egyáltalán sikerülne bekerülni az élő show-ba, annak pedig az esélye, 0,000001 %.

- Kopp, kopp! - hallottam meg Luccie hangját . -Bejöhetek?

Luccie is mindig a legjobbkor érkezik.

- Gyere - válaszoltam, majd végigdőltem az ágyamon.

- Hallottam Louis ötletét - csüccsent le mellém az ágyra húgom. - Szerintem jó ötlet!

- Neked minden agya ment Louis ötlet tetszik - forgattam meg a szemeimet.

- És az baj? - rántott vállat . - Én támogatom az ötletet!Amúgy pedig, csak, hogy tudd, Louis már ezt tervezgeti vagy egy jó hónapja, mivel most fog indulni a 2012-es x-faktor.

- Induljon veled! Majd én a színfalak mögül nézlek titeket! - mondtam semleges, nem törődöm hangon.

- Na, bátyus! Ne csináld már! Gondolkozz logikusan! Tök jó életünk lehetne, ha megnyernétek!Állítom, hogy nektek sikerül!

Luccie mindig is a logikus gondolkodás híve volt.Mindig megtalálta minden gondolat menethez a kiskaput, ami olykor negatív, és máskor pozitív gondolat.

A korához képest mindig is érett volt.Még csak 14 éves, de már talán többet tud mint egy butább felnőtt, amiből manapság adatik, nem is egy.

- Tudod mit?

- Na? - csillantak fel kék szemei.

- Én benne vagyok, de előre közlöm, hogy ne éld bele magadat semmibe !

- Tudtam én! - örvendezett , majd a nyakamba ugrott szó szerint, és átölelt.Én is visszaöleltem.

- De szép pillanat! Én is! - hallottam meg Louis hangját az ajtóból, majd átkarolt minket.

- Gyerekek! Ne vesze ... - Anyu. - Óóó,  mégiscsak szeretitek ti egymást! - egy boldog mosoly ült ki az arcára.

- Elég volt mára! - szakadt el Tőlünk Luccie, majd elhagyta a szobát

- Louis, most már elengedhetsz ... - motyogtam halkan .

- Ó, bocsi ! - majd elengedett.

- Sziasztok! Itthon vagytok? - Ez Niall lesz.

Általában mindig fél 3, és 3 között szokott érkezni, majd boldogít minket kicsit.Kopogás nélkül csak belép a házba, s mintha csak család tag lenne járkál mindenhol, még a wc-t is használja, ső , van, hogy velünk vacsorázik.

- Na! Végre itt vagy! - Louis illedelmesen ült tovább az ágyam szélén.Én pedig még mindig ott feküdtem, ahol eddig.

- Ennyire hiányoztam? - lépett be egy hatalmas vigyorral az arcán Niall.

- Te mindig hiányzol ! - ültem fel én is.

- Tudtam én , tudtam én. Na, mi a szitu? - vonta fel egyik szemöldökét.

- Indulunk az x-faktorban - jelentette ki Louis.

- Igen? Mivel indultok?

- NEM! - Louis hangja szinte csapott egyet a levegőben, mint valami ostor.

- Mi nem?

- Hát te is jössz ! - mutatott Niallre.

- Hogy én ? - lepődött meg a szőke.

- Igen! Te! Hát ki más? Én, Te, és Liam öcsi !

- Öhm, ez biztos? - vakarta meg a fejét Niall.

- Ez nem biztos! Ez már le van zsírozva.Elküldtem a jelentkezési lapunkat!

- Micsoda? - pattantam fel hirtelen, mint valami bolha.- De, hogy és mikor?

- Az előbb, és neten keresztül! A meghallgatás jövő héten lesz - csapta össze diadalmasan a kezeit.

- Addig ki is kéne találni valamit - váltott témát Niall.

- Akkor hozd a gitárod! - húzogatta a szemöldökét Louis.

- Menjek haza?- Niall.

- Istenem, ne fárassz! Tereportáld ide - csapott a homlokára színpadiasan Louis.

- Jó, akkor kérek 5 percet - És már itt sem volt.

Mikor Niall visszért a gitárral a kezében leült velünk szembe a földre török ülésben, és a húrokra helyezte ujjait.

- Nos, mit kell játszani?

Én felültem az ágyon, így mi Louissal az ágyon pihentettük a fenekünk, míg Niall meg velünk szemben a földön.

- Szóval ... akkor kezdjünk bele! - csapta össze tenyereit Louis.

- Szerintem énekeljünk Justin Biebert! - simított végig a gitárján Niall.

- Jajj!Csak azt ne!

Sosem voltam oda Justin Bieberért.Természetesen nem vagyok rá féltékeny, csak egyszerűen inkább elkerülöm még a számai hallgatását is.

- Mondj jobbat ! - nyújtotta  rám a nyelvét gyerekesen.

- Ne most vesszetek össze! - emelte magasba a kezét, majd leejtette a térdére.

- Nem terveztük , hogy összeveszünk - vigyorodott el Niall ,majd rám nézett - Ugye Liam?

- Ja - zártam le gyorsan a dolgot.

- Hol a laptopod? - pattant fel Louis az ágyamról, és kutatni kezdett a dolgaim között.Utálom amikor ezt csinálja.

- Az asztalon te vaksi ! - forgattam meg a szemeimet, majd odamentem érte és bekapcsoltam.

Louis és Niall mögém sereglett , és nézték mit csinálok.

Felmentem az internetre , és első utam a youtubera vezetett és begépeltem : Maaron 5 - Misery.

- Ez komoly? - húzta fel Niall a szemöldökét.

- Teljesen - mosolyogtam rá.

- Végül is ez nem rossz szám - rántotta meg a vállát Louis, majd hümmögve arrébb lökte kezem, és elindította a számot.-Eldöntöttem ez lesz!

- Ez gyors volt - ült le Niall az ágyamra, majd próbálgatta gitárján lejátszani a hangokat.

- Nyomtasd ki a szövegét - utasított Louis.

Felálltam az asztalomtól, majd a szekrényemhez léptem ahonnan kivettem papírt amit végül a nyomtatóba helyeztem.Bekacsoltam a szerkezetet, majd megkerestem a neten a szöveget, és kinyomtattam.

- Csodás! Ügyes vagy! - pacskolta meg Lou az arcomat mintha valami kis óvodás lennék.- Ollót! - tartotta tenyerét az orrom elé.

- Élvezed , hogy te játszod a főnököt? - nyomtam a kezébe az ollómat, majd leültem a forgós székemre.

- El sem tudod képzelni mennyire - jelent meg egy hatalmas vigyor az arcán.

Bírom mikor Louis így vigyorog.Szinte ragyog az arca.

Lou vagdalni kezdte a papírt, majd végül a kezembe nyomott egy cetlit.

- Ezzel mit csináljak? - érdeklődtem, mint egy bugyuta.

- Tanuld meg a szöveget jövőhétig.Amúgy szerintem holnap próbáljuk el először.Addig megtanulhatjuk a szöveget, és te Niall meg eljátszani gitáron.

- Hát én holnapig biztos, hogy nem fogom ezt bemagolni - bólogattam összevont szemöldökkel.

-Dehogynem - kuncogott fel Louis.

Ez a nap mindig is emlékezetes marad számomra.A másik pedig .. az a nap mikor összeraktak minket Harold Edward Stylesal, és Zayn Jawadd Malikkal. Így állt össze a One Direction.

De talán még ma sem tudom felfogni ezt a hirtelenjében jött hírnevet, a sok pénzt, és azt a tengernyi munkát.

Régebben azt hittem, hogy ez a híres élet fenékig tejfel.Csak úszunk a pénzben a semmittevésért cserébe.Pedig ez nem így van!Nagyon nem!Ezzel kapcsolatban is tévedtem !Ez az élet igenis sok munkával, és erőfeszítéssel jár, meg kell felelnünk mind magunknak, mind a rajongóinknak.

Ez egy jó ideig sikerült is

.Egy jó ideig ... míg ki nem derült ez a csúf betegség ...

Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket az első fejezet, és továbbra is olvasni fogjátok a blogot! Megpróbálok minél előbb friss részeket hozni majd, csak,hát .. nem mindig megy az úgy mint a karika csapás:D

Előre megmondom, hogy a várt hatás a blog részére az nem más mint, hogy zokogj a végén:D

Ennyi elég is a kulissza titkokból.

Kérek szépen pár véleményt, az ötletről.:)

Előszó.

Előszó.

*Liam szemszög*

Mint minden ember, én is követtem el hibákat. Játszottam kiskoromban az ártatlant anyukám előtt, csak, hogy ne én kapjam a büntetést, kirúgtak az iskolából verekedés miatt, óvodában megtéptem egy kislány haját, azóta sem hajlandó megbocsátani, és mentem a saját fejem után.

Ezek mind csak kis, jelentéktelen hibák . Életem legnagyobb hibáját akkor követtem el, mikor a családom ellen fordultam, egy lány miatt, aki csak játszott velem.

A szüleim, a testvéreim, a nagynéném, a nagybátyám, az unoka testvéreim. Egyszerűen elfordultak tőlem, ahogy én is tőlük, szinte hátat fordítottunk egymásnak, mintha ismeretlenek lennénk ... rossz volt, szörnyen rossz, de nekem ez a lány jelentette a világot (abban az időben).Mára már tudom, hogy csak eljátszotta a szent kislányt, hogy népszerű legyen az iskolában, azzal a nagy dicsőséggel, hogy kijátszott egy fiút.

Nálunk ez nagy dolognak számít a menők között, és tudni illik, én nem tartozom közéjük, ahogy a bátyám sem.

De térjünk csak vissza a családomra. Mint mondtam teljesen elfordultunk egymástól.Volt olyan, hogy egy hónapon keresztül  nem álltam szóba a szüleimmel, és ha hozzám szóltak flegmán, modortalanul válaszoltam, mint valami közönséges, neveletlen tuskó. Édesanyám szerintem életében nem sírt annyit, mint amennyit akkor, mikor ezzel a lánnyal voltam, de engem nem érdekelt. Semmi  nem érdekel , csak Sonia. Ő pedig, mocskosul elbánt velem.

Ezért is vagyunk itt,  ahol most vagyunk, Mullingarban.Ez a 3.hely ahol a családom letelepedett.

A szüleim Doncasterben találkoztak, és éltek, Louis - a bátyám - születéséig, ezek után Wolwerhamptonba kerültek valami csoda folytán, és megszülettem én is, majd utánam a húgunk Luccie, aztán pedig miattam, csakis miattam elköltöztünk még Angliából is. Így kötöttünk ki Mullingarba.

Mullingarban Louissal megismerkedtünk egy sráccal,  - aki mint később kiderült gitár művész - Niallel. Ez a fiú azzal a hatalmas vigyorával, és vicces nevetésével teljesen összekovácsolt minket Louissal, mert eddig úgy viselkedtünk egymással mintha idegenek lennénk. Így most 2 legjobb barátom van, a bátyám, és Niall Horan.

Hát igen! Az idők változnak!Nem is kicsit...

Ha erre az egészre mondanom kéne egy hasonlatot ezt mondanám: A parányi Ér, eljut a Szent, nagy Óceánba, majd eggyé válik azzal.

Ha egyszer elkezdődik egy színdarab, akkor vége is lesz.Ha egy busz elindul a busz végállomásról, vissza is tér oda.Van, hogy valaki nagyon rajong valakiért, vagy valamiért, egyszer a rajongásnak is vége szakad, ahogy mindennek .

Ezt, talán az emberek tudják a legjobban : Ami egyszer elkezdődik, annak egyszer vége is lesz ...Pont mint az életnek.

Az élet egy nagy verseny pálya, ahol a legjobbak mindig az él mezőnyben vanna , a rosszabbak, pedig sínylődnek. A szerencsések jól élnek, egészségesen, és a szerencsétlenek, talán a holnapot sem élik meg ...Én pedig ... nem tudom eldönteni, hogy hova tartozom, hiszen szerencséből nem sok jutott ki nekem ...

Hát én nem tudom, hogy mit szűrtök ki ebből a kis történet foszlányból ... De ha esetleg megtetszett, akkor várj! Nem sokára lesz itt 1.fejezet is!Hidd el, ezzel is belemarkolok, majd a lelketekbe:D Legalábbis remélem, hogy sikerül elérnem a várt hatást, és mindenkit jóra ösztökélni .