2.fejezet.~Ajándék.

Sziasztok!Meg is hoztam a friss fejezetet.Előre szólok, hogy itt nem azon van a lényeg, hogy a fiúk híresek,és ide,meg oda járnak turnéra ,meg egyiknek sincsen itt 'csaja'.Az első fejezet csupán egy kis betekintés volt.Itt már elkezdődnek az izgalmak.


2.fejezet.

Attól a naptól fogva, hogy tudomást szereztem a betegségemről, az életem teljesen megváltozott.Mindenki úgy bánik velem a bandában, mint egy kis óvodással, és óvnak minden bajtól.Az orvos szín tisztán megmondta, ennek a turnézásos életnek véget kell vetni, de ez nekem nem menne.Nekem ez az életem.Nem tudnám csak úgy otthagyni a bandát.Az egész világ számít ránk, nem hagyhatom cserben őket.Előttünk az élet ... vagyis, jobban mondva előttük az élet.

Próbálok nem sokat betegségemre gondolni, de sajnos Louis aggódó testvéri tekintete mellett nem tudom elfelejteni akár egy másodpercre sem ezt az egész zűrzavart.A kemoterápiás kezelések miatt a hajamat kénytelen voltam levágatni, mert , hogy néznék már ki félig kopaszon?

Utálom ezt az egészet, utálom, hogy ez velem történik, gyűlölök mindent!

Megráztam a fejemet, és felsóhajtottam.

- Hogy vagy öcsi? - ült le mellém Louis az ablak párkány alá.

- Ramatyul - feleltem halkan.

- Hidd el , minden rendben lesz ! - húzott magához közelebb, és átölelt.Mit ne mondjak? Jól esett tőle ez a törődés.Mégis csak a testvérem.

- Na - simogatta meg fejemet - Gyere! -húzott fel.

- Hova megyünk?

- Én próbálni te pedig alszol egy nagyot.

- De ...

- Nincsen semmi de!

- Én is szeretnék próbálni, tudtommal én is a bandához tartozom! - álltam ki véleményem mellett.

- Neked talán jobb lenne ha nem ugrálnál , és nem erőlködnél!

- Nem! - jelentettem ki magabiztosan. - Én igenis próbálni fogok - makacskodtam.

- Hát akkor kénytelen leszek elintézni a banda feloszlását!

- Ezt te sem gondolod komolyan! Ne az én érdekeimet tartsd a szemed előtt hanem azt a sok ezer rajongóét! - szálltam vitába testvéremmel.

- Már elnézést! Igenis a Te érdekeidet tartom szem előtt, mivel beteg vagy, halálos beteg!

- Köszönöm, hogy ismét figyelmeztettél, egy percre sem hagyod, hogy elfeledkezzek róla - kiabáltam vele, majd éreztem, hogy az érzéseim felülkerekednek rajtam, és kigördülnek a könnycseppjeim.A földre rogytam, fejemet a kezeimbe temettem és sírtam.Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, átadtam magam a szenvedésnek, és zokogtam, zokogtam a lehető leghangosabban.Még az sem érdekelt , hogy férfi vagyok, és most úgy viselkedem mint valami kisfiú.Nem tudott érdekelni , muszáj volt kisírnom magamat.

- Ne haragudj rám ! - térdelt le elém Louis.

Óvatosan felemeltem a fejemet és könnyeim fátylán át a szemébe néztem.

- Nem haragszom! - ráztam meg a fejemet - De kérlek, hagyj egyedül kicsit !

- Persze - suttogta, majd kezeit tördelve felállt, és távozott a szobámból.

Igen, az én szobámból.Otthon kell lennem emiatt az idióta betegség miatt.Gyűlölöm, de ezt már sokszor hangoztattam.

Louisék is a városban tartózkodnak , igen megint csak jól olvastátok, városban, mivel miattam - megint miattam - Londonba költöztünk, mert itt közelebb van a kórház.

A szüleim mindent megtesznek a gyógyulásom érdekében, de az orvosok így sem mondanak semmi biztatót.

Ez az egész nagyon megterhelő.A legtöbben nem gondolnák, hogy ilyen történhet velük, ráadásul 19 évesen.

Felálltam a földről, és lassú léptekkel az ablakhoz  húztam egy széket, és a házunkkal szemben lévő játszóteret kezdtem tanulmányozni.

Több mint 10 kisgyerek játszadozott boldogan, régen én is ilyen voltam.Anyukám szerint mindig eljátszottam egyedül, magamban a kisautóimmal, amik még mindig a szobámban vannak valahol.

Tényleg ...

Feltápászkodtam a székből, és az ágyamhoz léptem, alóla kihúztam egy cipős dobozt.Felnyitottam a tetejét és kiemeltem belőle egykori naplómat.

Voltak fura hóbortjaim , mint például ez a naplózás.

Kinyitottam a könyvecskét, aminek az első lapján ez a felirat szerepelt gyöngy betűkkel : Liam Tomlinson naplója. Végigsimítottam a lapon, majd lapozgatni kezdtem benne.

Pár érdekes dolgon önkéntelenül is elmosolyodtam.A lapok különböző képekkel voltak díszítve, rólam , Louisról, és Luccie-ról is.Majd az utolsó oldalon .. egy 4 hónappal ezelőtti írás : 'Beteg lettem.'

Nagyot levegőt vettem, majd visszaraktam a naplót a cipős dobozba, majd gondosan visszatoltam az ágy alá.

Talpra álltam, majd kimentem a szobámból.Anya ismét a konyhába sürgött-forgott, mint mindig.

- Hogy vagy, Drága? - kérdezte mikor meglátott.Én erre csak egy váll rántással feleltem, majd leültem az egyik konyha székre. - Nem vagy éhes?

- Nem - ráztam a fejemet.

- De ... - lett szomorú a hangja - Egy hete alig eszel valamit, ha így folytatod el fogsz fogyni.

- Így is elfogok  - motyogtam halkan.Anya mintha meg sem hallotta volna folytatta a főzőcskézést.

- Liam! - hallottam meg Luccie hangját, majd éreztem, hogy hátulról átkarol és egy puszit nyom az arcomra. - Hoztam neked valamit ! - húgom vigyorogva elém lépett és a kezembe rakott egy nyakláncot.

- Ez micsoda? - húztam fel a szemöldökömet.

- A tied!Vedd fel! - bólogatott.

A nyakláncon egy  szép medál lógott, amin egy nyíl lógott, és ahogy felvettem, pont a szívem felé mutatott.

- Köszönöm szépen ! De miért is kaptam? - érdeklődtem kedvessége felől.

- Csak úgy! - rántott vállat semlegesen, majd elszökdécselt.

- Kedves volt tőle! - fordult felém mosolyogva Anyu, majd rám kacsintott.

- Igen - erősítettem meg, majd felálltam és inkább visszamentem a szobámba.