4.fejezet.~Testvéri szeretet.

4.fejezet.

Nagyon örültem a 5 kommentnek amit kaptam , és a rendszeres olvasóknak is!:)

Remélem , hogy ide is jön pár komi..

Mint láthattátok kiraktam egy chatet az oldalra , és kiírtam , hogy mikorra várhatók a friss részek.

Remélem , hogy elégedettek vagytok velem!

Ajánlott zene: One Direction- Little Things

Louisnak igaza lett, nem kellett volna elmennem arra a próbára.Miután onnan hazaértünk szörnyen rosszul lettem.Mozogni is alig bírtam.Azonnal ágyba fektettek, és ápolni kezdtek.Persze a anyai szidást sem úsztam meg, ráadásul még Luccie-tól, és Louis-tól is kaptam.Louis a fejemhez vágta, hogy ismét igaza lett.

Szóval 2 napja fekszem itt.Már abban sem vagyok biztos, hogy fel tudnék állni.

- Liam! - hallottam meg Louis hangját, az ajtó felé döntöttem a fejemet ahol a tekintetem találkozott testvéremével.A gurulós székemet az ágyam mellé húzta, és pár pillanatig figyelni kezdett, majd megszólalt:

- Hogy vagy?

- Tűrhetően - sóhajtottam egy mélyet.

- Nem vagy éhes? - jött a kérdés özön.

- Egyáltalán nem - ráztam a fejemet ( már amennyire tudtam ).

- Anya szerint az utóbbi 3 hétben semmit nem ettél.Ez így nem mehet tovább.Az embernek szüksége van táplálékra.

- De nekem nem menne le a torkomon ...

- Dehogynem! - bíztatott Louis, majd elhagyta a szobámat, és egy nagy tálcával tért vissza.

Az étel látványától elfintorodtam.

- Mi ez ? - kérdeztem halkan.

- Ez étel, Drágaság- forgatta meg a szemét Lou, majd elém helyezte.

- Biztos, hogy nem fogom megenni.

- Akkor megetetlek - jelent meg egy huncut mosoly az arcán, mire az én szemeim kitágultak.

- Kérlek, ne kínozz már! Így is halálomon vagyok!

- Liam! - torzult el az arca, majd szeme sarkából igen ijesztően nézett rám. - Ilyet még egyszer meg ne halljak, mert a puszta kezemmel csavarom ki a fejed a helyéről.

- Talán még az is kegyesebb halál lenne ...

- LIAM! - kiáltott fel. - Fogd már fel, hogy meg fogsz gyógyulni.

- Avagy nem .

- Olyan negatív vagy!

Louis hátradőlt a székeme , majd színpadiasan az ételre mutatott.

- Kezdjél el enni, vagy tudod mi lesz.

Nagy nehezen, de sikerült ülő helyzetbe tornáznom magamat, majd ölembe vettem a tálcát.

- De mi ez ? - szenvedtem csöndesen, de ekkor még nem  tudtam, hogy van ennél nagyobb kín is.

- Jaj Istenem! Teljesen mindegy egyél! - válaszolt Louis szigorú hangon, majd várakozóan nézett rám.

Fintorogva, de megfogtam a kanalat ami ehhez a főzelékhez volt, majd a számhoz emeltem a meleg trutyit.

- Látod? Megy ez neked - Louis arcán egy hatalmas vigyor virított.

- Ja, hát szuper.Ez így olyan rossz.Nem vagyok éhes, de belém tömitek.

- Nem, nem - legyezett ujjával a levegőben, mire én kíváncsian tekintettem rá. - Nem mi tömjük beléd, magadtól eszel.

- De kényszerítve vagyok.

- És? Így is teljesen le vagy fogyva, fogadok , hogy nem vagy több 40 kg-nál.

- Fogadunk? - néztem a szemébe, mire Louis csak vállat rántott, és ismét kiment a szobámból.Egy mérleggel a kezeiben tért vissza.

- Parancsolj. Lehet ráállni.

- Louis, én abban sem vagyok biztos, hogy fel tudok állni.

- Ne legyél ilyen kis hitű.

- Ha ráállok arra a valamire, akkor nem kell ezt megennem? - mutattam a tányérban lévő maradék főzelékre.

- Mindenféleképpen meg kell enned , addig nem is állsz fel onnan.

- Aj - nyavalyogtam, majd kanalaztam tovább.

Mikor végre megettem a főzeléket akkor Louis segített talpra állni.Igen furcsa volt 2 nap fekvés után, újra lábon.

- Mondtam én, hogy tudsz állni - engedett el Louis.

- Ez eddig rendben, de abban már ne reménykedj, hogy járni is.

- Dehogynem.Na iparkodj - mondta, majd messzebb rakta azt a fránya mérleget.Óvatosan tettem egy lépést a mérleg felé .Szerencsére nem vesztettem el az egyensúlyom így simán elsétáltam a mérlegig és ráálltam.

Viszont amit az a szerkezet mutatott igen vészjósló volt.

Tavaly előtt 75 kg voltam, most meg mindössze 43. Ez elkeserítő.

- Jesszusom - fogta Louis a homlokát.- Szerintem Luccie is nehezebb nálad.

Szégyenkezve leléptem a mérlegről, és az ablak felé vettem az irányt.Már csak egy kórházi pizsama kéne ahhoz, hogy igazán nyomorultul érezzem magamat.

Gondolataimat egy telefon csörgés szakította félbe.Louis előkapta a zsebéből a telefonját, majd beszélni kezdett.

- Szia Harry! De most .. Jó, megyek - sóhajtott fel, majd rám emelte tekintetét.-Szia.

- Gondolom menned kell - indultam vissza lassan az ágyamhoz, és visszafeküdtem eredeti helyemre.

- Igen, de de idefigyelj, Öcsi.Nem szeretném ha szomorkodnál.Járkálj kicsit a házba, nem jó, hogy egész nap itt fekszel.

- Jól van - motyogtam , majd ismét lábra tornáztam magamat.

- Jó legyél - intett még egyet Louis az ajtóból, és már itt sem volt.